Bayern: a világbajnok védő próbajátéka után nem kapott szerződést

2023.10.10. 13:10
null
Jérome Boateng a Bayern Münchennél edz, de nem kapott szerződést egykori klubjától (Fotó: Getty Images)
Nem kapott szerződést, mégis köszönetét fejezte ki a Bayern München labdarúgócsapatának Jérome Boateng azért, hogy próbajátékon vehetett részt és együtt edzhet a együttessel.

„Köszönöm a klubnak, hogy lehetőséget adott a bizonyításra a Säbener utcában és külön köszönöm Thomas Tuchel vezetőedzőnek és stábjának a támogatást” – üzent Instagram-oldalán a világbajnok, jelenleg csapat nélküli, 35 éves német hátvéd, hozzátéve, hogy a Bayern-szurkolóktól is sok biztatást kapott az elmúlt napokban, amiért szintén nagyon hálás.

A Bayern, melynek Lőw Zsolt a másodedzője, pénteken közölte Boatenggel, hogy nem kínálnak neki szerződést, ugyanakkor a Säbener utcai edzőbázist továbbra is látogathatja.

Tuchel a döntést azzal kommentálta, hogy nem elsősorban szakmai okai vannak, és szerepet játszott benne Boateng családon belüli erőszak miatt évek óta húzódó bírósági ügye, amely új szakaszba lépett és hamarosan újabb tárgyalás vár rá.

A Bayernben 2011 és 2021 között tíz idényen át futballozó Boateng – aki 2014-ben nyert vb-címet a német válogatottal – a vád szerint egy 2018-as karibi nyaralás során inzultálta és megütötte két gyermekének édesanyját, akit meg is harapott, illetve a földre lökött, valamint hozzávágott egy lámpát és egy hűtőtáskát. A játékos tagadja a vádakat.


Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik