Bundesliga: Szalai Attila a Freiburgban folytatja – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 11:49
Szalai Attila a Freiburgban folytatja (Fotó: scfreiburg.com)
Beigazolódtak a korábbi sajtóhírek, a Hoffenheim nyárig kölcsönadta magyar válogatott labdarúgóját, Szalai Attilát a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgnak.

 

Szalai Attila szerződtetését vasárnap jelentette be a Freiburg a honlapján.

A magyar válogatott Szalai Attila a Hoffenheimtől az idény végéig kölcsönbe a Freiburghoz igazol – írja az scfreiburg.com.

Jelenlegi helyzetünkre nagyon jó megoldást találtunk, Attila nemzetközi tapasztalattal rendelkezik – fogalmazott Szalai szerződtetésével kapcsolatban Klemens Hartenbach sportigazgató. – Felépítésének és hatékony szereléseinek is köszönhetően fontos szerepet játszhat a védekezésünkben. Nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk céljaink elérésében.” 

Nagy terveim vannak erre az évre a közelgő, németországi Európa-bajnoksággal, mindent megteszek, hogy a legjobbamat nyújthassam. Várom az új csapattársakkal való találkozást és a kihívásokat” – idézi a klub honlapja Szalai Attilát.

Mint ismeretes, a német Sky Sport átigazolási szakértője, Florian Plettenberg már szombaton arról írt, hogy Szalai kölcsönvételéről (amely vételi opciót nem tartalmaz) megegyezett a Freiburg a Hoffenheimmel.

A Hoffenheimet szombaton éppen Sallai Roland góljával legyőző Freiburgnak azért van szüksége Szalaira, mert jelenlegi öt belső védőjéből hárman is (Philipp Lienhart, Kenneth Schmidt és Max Rosenfelder) sérüléssel bajlódnak.

A nyáron a török Fenerbahcétől megszerzett, 26 éves Szalai Attila eddig csupán öt tétmeccsen jutott szóhoz a Hoffenheimben, gólt nem szerzett. A Freiburg lesz profi karrierje hatodik klubja a 41-szeres válogatott labdarúgónak, az osztrák Rapid Wien, a Mezőkövesd, a ciprusi Apollon, a török Fenerbahce és a német Hoffenheim után. 

A Freiburg a 7. helyen áll a német élvonalban, négy ponttal előzi meg a 8. Hoffenheimet. 

 

 

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
22 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik