Neuer szerint Klopp potenciális jelölt a Bayern München edzői posztjára

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.29. 12:36
Egy nap talán Klopp Neuer edzője lesz (Fotó: Getty Images)
Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának német világbajnok kapusa szerint Jürgen Klopp egyértelműen esélyes a bajor együttes edzői posztjára, de azt is el tudja képzelni, hogy szövetségi kapitányként helyezkedjen el a jövőben.

A 37 éves kapus egy szurkolói találkozón megjegyezte, hogy a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool jelenlegi vezetőedzője híres, tapasztalt, taktikai tudása is kiváló, éppen ezért elismert a szakmában.

„Mindenképpen potenciális jelölt lehet a Bayern Münchennél a későbbiekben” – mondta Manuel Neuer az 56 éves Jürgen Kloppról, aki pénteken jelentette be, hogy csaknem kilenc év után az idény végén távozik a „vörösöktől”. Ugyanakkor a korábban a Borussia Dortmund és a Mainz együttesét is irányító tréner kiemelte, hogy szeretne szünetet tartani és eltávolodni a labdarúgástól.

Neuer szerint Klopptól függ, hogy mikor veheti át a Bayern München vagy bármelyik másik klasszis csapat irányítását.

„Lehet, hogy már nem szeretne mindennapos munkát végezni, így azt is el tudom képzelni, hogy egy nap valamelyik válogatott szövetségi kapitánya legyen” – fogalmazott a 117-szeres válogatott kapus.

Thomas Tuchelnek, a német bajnokság második helyén álló müncheni klub jelenlegi edzőjének – akinek Lőw Zsolt a másodedzője – 2025-ig szól a szerződése, míg Julian Nagelsmann-nak a nyáron a németországi Európa-bajnoksággal véget ér a megbízatása a német válogatottnál.

 

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
7 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
8 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
12 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
21 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 11:06

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00
Ezek is érdekelhetik