Megnyomta a pánikgombot az Union Berlin vezetősége, menesztették Schäferék edzőjét – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 15:58
Korán véget ért Nenad Bjelica berlini kalandja (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) érdekelt Union Berlin a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette a csapat irányítását az idény közben átvevő Nenad Bjelicát.

A horvát tréner novemberben vette át a negatív spirálban levő fővárosi csapatot Urs Fischer távozása után, s kivezette Schäfer Andrásékat a kiesőzónából. A legutóbbi hat tétmeccsen viszont nyeretlen maradt az Union, amely így már csak egy ponttal előzi az osztályozós (16.) helyen álló Mainzot. A klubvezetés a vasárnapi, Bochum elleni 4–3-as zakó után döntött az edzőváltás mellett, s azzal indokolta döntését, hogy a hátralevő meccsekre új impulzusra van szüksége a gárdának.

A bajnoki évadból hátralevő két meccsen az U19-es csapat edzője, Marco Grote irányítja a berlinieket, segítői az eddigi is a klubnál dolgozó Marie-Louise Eta és Sebastian Bönig lesznek – olvasható a közleményben.

 

A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGYDVL–KGKP
1. Bayer Leverkusen3226682–23+59 84 
2. Bayern München32223790–41+49 69 
3. VfB Stuttgart32214773–39+34 67 
4. RB Leipzig32196774–36+38 63 
5. Borussia Dortmund32179664–40+24 60 
6. Eintracht Frankfurt321112948–47+1 45 
7. Freiburg321181343–55–12 41 
8. Hoffenheim321171456–64–8 40 
9. Augsburg321091349–57–8 39 
10. Heidenheim329111245–53–8 38 
11. Werder Bremen321081443–52–9 38 
12. Wolfsburg321071540–51–11 37 
13. Mönchengladbach327121355–62–7 33 
14. Bochum327121341–65–24 33 
15. Union Berlin32861829–54–25 30 
16. Mainz325141333–50–17 29 
17. 1. FC Köln324121624–54–30 24 
18. Darmstadt32382130–76–46 17 

 

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
16 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
18 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik