Union Berlin: Laidouni Katarba szerződött – hivatalos

P. K.P. K.
2024.07.13. 10:30
Aissa Laidouni távozik Berlinből (Fotó: fc-union-berlin.de)
A magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin bejelentette, hogy tunéziai válogatott középpályása, a másfél évvel ezelőtt a Ferencvárostól kivásárolt Aissa Laidouni Katarba szerződött.

 

Az Union Berlin a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat színeiben másfél év alatt ötven mérkőzésen szerepelt, két gólt és öt gólpasszt elért, 27 éves Aissa Laidouni Katarba szerződött, az előző idényben a bajnokságban 4. helyen végzett Al-Vakra SC-ben folytatja a pályafutását.

„Számomra az Union Berlinnél töltött időszak különleges volt a pályafutásomban. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, de szerettem volna egy új irányt a karrieremben. Köszönök mindent az Union szurkolóinak és sok sikert kívánok a klubnak” – idézi a német klub honlapja a búcsúzó Laidounit.

A tavaly télen a Ferencvárostól szerződtetett (a Transfermarkt adatai szerint 2.6 millió euróért) középpályás távozásáról Horst Heldt az Union átigazolásokért felelős igazgatója is nyilatkozott.

„Amikor Aissa csatlakozott hozzánk 2023 telén, azonnal játékba lendült, nem volt szüksége plusz időre, hogy megszokja a légkört. Mindig is a klub érdekeit tartotta szem előtt és mindent megtett a csapat sikereiért” – fogalmazott a sportvezető.

Arról egyelőre nincs hír, az arab klub mekkora összegért szerződtette a középpályást.

 

Legfrissebb hírek

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38

Az idén mutatkozott be, de máris lemondta a válogatottságot Rani Khedira

Minden más foci
2026.09.12. 13:56

Bundesliga: Schäferék felett aratta első győzelmét a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.11. 22:39

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2026.09.06. 07:15

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
2026.09.05. 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44