Népsport: Lángok közt született legenda

„Közeleg Niki születésnapja” – hallhattuk rendszeresen a július végi Magyar Nagydíjak hétvégéjén a Hungaroringen, és noha hosszú évtizedek távlatából már tényleg jót lehetett mosolyogni rajta, Niki Lauda 1976. augusztus 1-jén a Nürburgringen valóban a halál torkából visszatáncolva „született újjá”. Balesetek szempontjából ez volt a Formula–1 legsötétebb évtizede, hiszen a biztonsági normák alig-alig, az autók viszont elképesztő ütemben fejlődtek. Az egyre növekvő tempó egyre súlyosabb bukásokhoz vezetett, de hiába emelték fel a hangjukat a borzasztó trend ellen egyre többen, nagyon sokáig az volt az általános konszenzus, hogy aki autóversenyzőnek áll, az bizony vállalja a kockázatot és a felelősséget.

Az 1970-es években minden egyes edzés, időmérő és futam előtt úgy szálltak be az autóba a pilóták, hogy tudták, talán sohasem szállnak ki belőle élve. Ez fokozottan igaz volt az olyan hírhedten veszélyes pályák esetében, mint a Nürburgring: Jackie Stewart a mai napig gyakran emlegeti, hogy a német versenyhétvégék előtt sokkal hosszasabb búcsúzkodást követően indult el otthonról, mint általában… A tempó hajszolása érdekében a konstruktőrök próbáltak folyamatosan könnyíteni a fémvázas szerkezetű F1-es autókon, és mondani sem kell, hogy ez sokszor beláthatatlan következményekkel járó megbízhatósági problémákhoz vezetett. 

De hiába halt szörnyet 1970-ben Monzában az osztrákok úttörő versenyzője, Jochen Rindt, fiatal honfitársa, Niki Lauda kedvét ez sem szegte, aki azon az áron is a Formula–1-et célozta meg, hogy közben hatalmas adósságokba verte magát. Aztán hiába jutott el a vb-sorozatba, jó ideig nem látszott kiút, így még a legsötétebb gondolatok is megfordultak a fejében. Konok kitartása azonban célt ért, mert 1974-re leigazolta a Ferrari, amivel egy csapásra megoldódtak súlyos anyagi problémái. Még ebben az évben végig kellett néznie, ahogy egy másik honfitársa, Helmut Koinigg halálos balesetet szenved Watkins Glenben, és bár Lauda tudta, hogy őt is bármikor utolérheti a végzet, csak a győzelmek és a sikerek jártak a fejében.

Amiből ki is jutott neki bőven, így 1976 nyarán már a sportág ünnepelt világbajnok sztárjaként érkezett meg a zöld pokolnak is nevezett Nürburgringre. A 23 kilométeres vonalvezetés rengeteg gyors kanyart rejt, bukóterek pedig szinte nem léteznek rajta – aki elméri valamelyik fordulót, az óriási sebességgel a korlátban találja magát. De az 1970-es években még csak olyan hatalmas erejű becsapódás sem kellett ahhoz, hogy a benzintank megrongálódjon, az autó pedig azonnal lángba boruljon.

Ötven évvel ezelőtt a szemerkélő eső miatt Laudának és más társainak is voltak fenntartásai a futammal kapcsolatban, de mint abban az időben szinte mindig, a nyilvánvaló kockázatok ellenére is a verseny megtartása mellett döntöttek. Egyébként már az első körben elállt az eső, és hamar felszáradt a pálya, így a Ferrari pilótája is kiállt kereket cserélni, ám hiába remélhették a helyszínen, hogy így már biztonságosabb lesz a versenyzés, ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. A középmezőnybe visszacsúszó Lauda megpróbált minél előbb felzárkózni, de egy gyors bal kanyar után váratlanul kitört az autó hátulja, és nagy sebességgel vágódott a pálya menti falnak. A becsapódás hatására a nagyjából kétszáz liter benzin belobbant, az eszméletét vesztő Laudának pedig esélye sem volt önerőből kimenekülni.

A nehezen belátható szakasz miatt a mögötte érkezők közül volt, aki belehajtott a lángoló roncsba, de szerencsére többen megőrizték a lélekjelenlétüket, és elképesztő bajtársiasságról tanúbizonyságot téve megálltak segíteni neki. Brett Lunger, Guy Edwards, Harald Ertl és Arturo Merzario előbb a pályamenti tűzoltókészülékekkel közös erővel megpróbálták megfékezni a lángokat, majd kihúzták Laudát az égő Ferrariból. Ám az osztrák pilóta addigra már ötven másodperce ült magatehetetlenül a tűz és a mérgező gázok fojtogatásában.

 A balesetet tovább súlyosbította, hogy a becsapódás hatására a sisak leesett a fejéről, és mivel a tűzálló maszk a tetején gyengébb anyagból készült, nagyon megégett a hajas fejbőre. A hosszú vonalvezetés miatt a mentő is későn ért a helyszínre, így jó ideig eltartott, mire kórházba került, aztán amikor a szakemberek megállapították, milyen ellátásra van szüksége, további két egészségügyi intézménybe kellett átszállítani. Laudának nemcsak nagy felületen a bőre, hanem a tüdeje is roncsolódott, mert a gázokon kívül rengeteg idegen anyag került bele a poroltóból is. A mannheimi klinikán kómába esett, és annyira válságos állapotba került, hogy egy helyi pap már az utolsó kenetet is feladta neki.

Az orvosok sem értették, miként, de túlélte az első éjszakát, sőt egy idő után a gyógyítási folyamat is megkezdődhetett többszöri bőrátültetéssel, valamint folyamatos váladékleszívással a tüdejéből. Az F1 akkori kegyetlen világát jól jellemzi, hogy Enzo Ferrari már a baleset napján több versenyzővel felvette a kapcsolatot – ezt Emerson Fittipaldi egy idei interjúban is megerősítette. Lauda azonban szörnyű fájdalmai ellenére a fejébe vette, hogy a lehető leghamarabb megpróbál visszatérni, és tovább harcolni a világbajnoki címért, hiszen kirobbanó formájának köszönhetően jelentős pontelőnyt épített ki a tabella élén. Gyötrelmes rehabilitációja még szörnyűbbé vált azzal, hogy sürgette a folyamatokat, ám a közvélemény legnagyobb döbbenetére 42 nappal a borzalmas baleset után már Monzában versenyzett az Olasz Nagydíjon. Egyébként ennek Enzo Ferrari nem örült, mert nem hitt benne, hogy ugyanazt a Laudát kapja vissza, és még a helyi orvosoknál is megpróbált lobbizni, hogy egészségügyi okokra hivatkozva ne engedjék rajthoz állni az osztrákot.

A visszatérés nem indult zökkenőmentesen, mert a versenyzőt az edzések után elfogta a halálfélelem, ám a másnapi időmérőn már újra önmaga volt. Aztán a futam rajtjánál beragadt, mert megváltoztatták a procedúrát, de miután negyedikként ért célba, az olasz közönség szinte megőrült és valódi hősként ünnepelte emberfeletti tettét. Lauda egyébként a teljes hétvégét fájdalmak közt teljesítette, légzése nehéz volt, bőre pedig vérzett, ami a kötéseken is látszott. A sors aztán úgy hozta, hogy a világbajnoki címet nem nyerhette meg, a végső dicsőségről döntő őszi Japán Nagydíj helyszínén, Fudzsiban ugyanis a zuhogó eső és vihar ellenére is elrajtoltatták a mezőnyt. A pilótában a második körben előtörtek a nürburgringi emlékek, így kiszállt az autóból, végül pedig egyetlen ponttal elbukta a bajnokságot a lábadozása során felzárkózó James Hunt ellen.

Ennek ellenére a mai napig ez az egyik legtöbbször idézett Formula–1-es történet, amelyről számtalan újságcikk, könyv, sőt egy mozifilm is született. Niki Lauda már csak hősies visszatérése miatt is legenda státusba került, amit aztán további két világbajnoki címével (1977, 1984) végérvényesen megszilárdított. 

NIKI LAUDA NÉVJEGYE

Született: 1949. február 22., Bécs
Elhunyt: 2019. május 20., Zürich
Nemzetisége: osztrák
Sportága: Formula–1
Csapatai: March (1971–1972), BRM (1973), Ferrari (1974–1977), Brabham (1978–1979), McLaren (1982–1985)
GP-rajtok: 171
Győzelmek: 25
Dobogók: 54
Pole pozíciók: 24
Vb-címek: 3 (1975, 1977, 1984)