Rafalevelek - Maicon a gatyában

2367565 23675652367565 2367565
Vágólapra másolva!
2010.12.14. 11:12
Címkék
Szerencsére Beni bácsi megbízhatónak tűnik naplóírás szempontjából. Ugyan egy-két napot késett a várva-várt bejegyzéssel, de délelőtt...

Szerencsére Beni bácsi megbízhatónak tűnik naplóírás szempontjából. Ugyan egy-két napot késett a várva-várt bejegyzéssel, de délelőtt elküldte első Abu Dhabi-tapasztalatait e-mailen. Megígérte, a szerdai elődöntőt követően újra jelentkezik. Szerencsére Beni bácsi megbízhatónak tűnik naplóírás szempontjából. Ugyan egy-két napot késett a várva-várt bejegyzéssel, de délelőtt elküldte első Abu Dhabi-tapasztalatait e-mailen. Megígérte, a szerdai elődöntőt követően újra jelentkezik.


Kedves naplóm,

Megérkezésünk óta nem jelentkeztem. Úgy terveztem, hogy a repülőút alatt írok néhány sort, de a fene vinné el, pont Pellegrino ült mellettem a gépen, így kénytelen voltam a lehetséges ellenfelekről készült DVD-összeállításait végigunatkozni. Nem igazán értem, mi szükség van erre. Múltkor a Tottenham mérkőzéséről a háromperces összefoglalót néztük meg, bőven elég volt.

Maga az út ennek ellenére kellemesen telt. Claudia az Intertől kapott iPhone-ján küldött nekem sms-t, hogy hozzak neki valami ajándékot Abu Dhabiból. Még mit nem. Mindjárt itt a karácsony és különben is, elégedjen meg a telefonnal. Chivu kérdezte, hogy milyen meleg lesz a helyszínen. Mondtam, ha nem jutunk a döntőbe, akkor nagyon. Amúgy alig akarták felengedni a gépre, mert a Petr Cechtől kapott rohamosztagos sisakja miatt valamiféle harci embernek nézték.

Landolás után rögtön a hotelbe vitt minket a különbusz. Nem járultam hozzá, hogy ugyanabba a szállodába költözzünk, amelyben a csapat korábban Mourinho téli kiruccanásai alatt lakott, nehogy megkapjam, hogy ebben is őt másolom. Santon nagyon nem örült ennek, mert a tévén kizárólag a helyi állami adót lehet fogni, így lemarad a Glee következő epizódjáról. Egyébként a hotelben fogadott minket a helyi Inter Club, kaptam egy emlékplakettet. A rajta lévő szöveget lefordítani nem tudtam, ezért felhívtam korábbi játékosomat, El Zsart, aki annyira megörült a hangomnak, hogy azt hitte, januárban kölcsön akarom venni.

Kora este tartottunk egy kis átmozgató edzést. A sérüléséből felépült Maiconon röhögtek a többiek, mivel a szertáros vagy három számmal nagyobb nadrágot készített ki neki. Kiderült, hogy nem a Felszerelés Manager volt a hibás, hanem Douglas: az RB monogramú gatyára azt hitte, hogy Right Back, pedig az az enyém.

Korábbról: Rafalevelek I.: Pénteken biztosan repülök

Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
31 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik