Ne sajnáld, mindent megtettél!

183462 183462183462 183462
Vágólapra másolva!
2011.09.21. 20:09
Címkék
Kijelenthetjük, Gasperini hatalmas mellényúlás volt. Szinte nem volt értelmes megmozdulása, már az alaptaktikája is halálra volt ítélve, de...

Kijelenthetjük, Gasperini hatalmas mellényúlás volt. Szinte nem volt értelmes megmozdulása, már az alaptaktikája is halálra volt ítélve, de ő nem átallott ezt még reménytelen és teljesen logikátlan cserékkel megfejelni. Az első meccs szörnyen kiábrándító volt, majd egy pillanatra azt hittük, csak a szerencsével állunk hadilábon. Viszont a vége előtt annyira kilógott a lóláb, hogy már meccs nélkül is tudtuk, nagyon nagy a baj. Aztán meg se lepődtünk. Gasperini óvódás hibákat vétett, elképesztő szakmai inkompetenciája óriási döbbenet, hiszen jó agyú, felkészült tréner hírében állt, egészen idáig. Elgondolkodtató az is, hogy hihetetlen sebességben elkezdte falni az edzőket a klub. Bő egy év alatt Gasp a harmadik repülő edző és a harmadik fordulónál tartunk csak.Kijelenthetjük, Gasperini hatalmas mellényúlás volt. Szinte nem volt értelmes megmozdulása, már az alaptaktikája is halálra volt ítélve, de ő nem átallott ezt még reménytelen és teljesen logikátlan cserékkel megfejelni. Az első meccs szörnyen kiábrándító volt, majd egy pillanatra azt hittük, csak a szerencsével állunk hadilábon. Viszont a vége előtt annyira kilógott a lóláb, hogy már meccs nélkül is tudtuk, nagyon nagy a baj. Aztán meg se lepődtünk. Gasperini óvódás hibákat vétett, elképesztő szakmai inkompetenciája óriási döbbenet, hiszen jó agyú, felkészült tréner hírében állt, egészen idáig. Elgondolkodtató az is, hogy hihetetlen sebességben elkezdte falni az edzőket a klub. Bő egy év alatt Gasp a harmadik repülő edző és a harmadik fordulónál tartunk csak.

A 3-4-3-mal nem az volt a legnagyobb gond, hogy nem volt hozzá megfelelő keret hanem, hogy GG ezen belül teljesen sajátos védekezési formulát próbált a fejekbe verni, hiába. A Palermo ellen döcögött a szekér, de a legnagyobb baj az volt, hogy egy sima emberváltást nem tudott megcsinálni a védelem, úgy adogatott az ellenfél a hátsó csapatrészhez tartozó területen, mint edzésen a gumibólyák között. Gasperini vitte be a végső döfést, rosszul cserélt, borult is az egész.

A Trabzonspor ellen azt hittük, hogy szimplán balfaszok vagyunk, egyébként nincs komoly gond. Csak azt elfelejtettük hozzátenni, hogy ez a török csapat nem biztos, hogy kiemelkedne a magyar nb1-ből. A Roma ellen megint azt hittük, hogy egy jó csapat ellen értünk el relatíve igazságos döntetlent, de valószínűleg ez is távol áll a valóságtól. A farkasok is borzasztó mélyen vannak, az előzmények és a Novara elleni meccsünk alapján elmondható, hogy két klinikai halál állapotában lévő csapat összecsapása volt az a meccs. Majd pedig a Novara ellen sikerült úgy kikapni, hogy józan Inter szurker már a kezdőcsapat láttán feladott minden reményt.

Gasperiniről utólag kiderült, hogy csak és kizárólag a 3-4-3-at és a 4-3-3-at ismeri. Nem egy sokoldalú, taktikai agytröszt. Továbbá az is hatalmas szakmai bukfenc, hogy egész egyszerűen nem ismerte fel, hogy a keret semmilyen szinten nem alkalmas erre. Az ő taktikájához kell két szélső, ebből legalább egy, de ideális esetben két csere, illetve két szélső középpályás szintén optimális állapotban két cserével. Ilyenből nemhogy négy emberünk nincs, hanem gyakorlatilag egy sem. A védelemben három középső védőnek kellene szerepelnie, ehhez nem ártana, hogyha az a három védő penge is. Nekünk van két jó nevű, de rohamléptekben öregedő, ideális esetben manapság már csak cserének használható középhátvédünk, meg három olyan, akiket végszükség esetén is csak csukott szemmel küldünk pályára, a kivétel talán Ranocchia.

Gasperiniből totálisan hiányoznak az intuitív felismerések, a tehetségen alapuló döntések. Van egy szakmai alapképzettsége, de szinte képtelen építően reagálni egy váratlan helyzetre. Kezdve a legkisebbtől egészen a bukását okozó komplex, de mégis evidens problémáig, mint például, hogy teljesen alkalmatlan az általa alkalmazott taktikára a keret. Gasperini a második leggyorsabban távozó Inter edző, ami végignézve a listát, nem kis teljesítmény. Sajnáljuk az öreget mert végtelen szimpatikus volt, de hát ez sajnos nem szimpátiaverseny. Perpillanat Ranieri a legesélyesebb, aki tűzoltónak jó lehet, és alapvetően kézenfekvőbb is lett volna mint GG. Viszont lassan az edzők ekézése és zabálása mellett, a keretben jelentkező kollektív minőségvesztésre is egyre nagyobb figyelmet kellene fordítani, ugyanis már egyáltalán nem csak a fejjel vannak gondok, de ez már egy másik kiskönyv témája.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
5 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
7 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
24 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
36 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
38 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
44 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
48 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
48 perce
Ezek is érdekelhetik