NFL: most a Seattle elkapója szólt be az őt leszólónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 15:32
A Super Bowl sem múlt el beszólás nélkül, de ezúttal nem Richard Sherman meccs utáni nyilatkozata borzolta a kedélyeket, hanem Doug Baldwin elkapóé, aki zokon vette, hogy Cris Carter, az ESPN tévécsatorna elemzője – aki elkapóként elérte, hogy a Hírességek Csarnokába válasszák – azt mondta róla a felvezetés során, hogy átlagos elkapó.

Carter a héten a Seattle egyik gyengéjeként emelte ki, hogy Sidney Rice és Percy Harvin sérülései miatt Baldwin ésJermaine Kearse lett Russell Wilson irányító két célpontja, és mivel ők könnyen kiismerhetők, a szezon végére visszaesett a Seahawks passzjátéka.

Bár Harvin visszatért a Super Bowlra, elsősorban futásokkal és visszahordott touchdownjával tűnt ki, miközben Baldwin és Kearse is TD-elkapással zárta a 43–8-as győzelmet.

„Vannak olyan öltönyös emberek a tévében, akiknek továbbra is a pályán kellett volna maradniuk, mert szakértőként még nem ütik meg a kívánt szintet – mondta hevesen Baldwin Carterre utalva. – Engem középszerűnek hív, miközben egyszer sem játszott a Super Bowlban. Minden, amit fel tud mutatni, csupán két elveszített főcsoportdöntő.”

A San Francisco elleni főcsoportdöntő után Sherman azért esett neki Michael Crabtree-nek, mert az elkapó azt mondta róla a meccs előtt, hogy középszerű cornerback.

Úgy tűnik, manapság nincs nagyobb sértés Seattle-ben annál, mint hogy valakit átlagosnak tartsanak.

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
16 órája

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
2026.02.03. 17:27

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43
Ezek is érdekelhetik