Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Bezdánban született 1926. szeptember 14-én (egyes dokumentumokban 24-én – tévesen), iskoláit Baján végezte, futballozni pedig Komáromban kezdett Tóth Mihály. A sok költözés törvényszerű volt, lévén édesapja uszálykormányos. A komáromi vasutasoknál kezdett futballozni, igazán jó társaságban, a másodosztályból 1948-ban kieső csapatban az 1954-es világbajnoki döntőn szereplő mindkét szélső játszott, Czibor Zoltán (akkor is) a jobb, Tóth pedig a bal oldalon.

A Csepel edzője, Jávor Pál fedezte fel, Lovász Béla miatt utazott el Komáromba (el is vitte), de szemet vetett Tóth Mihályra is. Egy ideig úgy volt, hogy Szombathelyre kerül, ám aztán az Újpest mindkettőjüket megelőzte, 1949 nyarán leigazolta.

Szeptember 4-én játszotta az első bajnokiját az Újpestben (Salgótarjáni Tárna, 3:3), „nagyon tehetséges, szemfüles, kapura húzó szélső” – írta a Népsport. Első gólját a Ferencvárosnak lőtte (1:4), az 50. percben ő még egyenlített (1:1), öt lépésről „okosan fejelte a földre a labdát”, amely a vetődő Henni Géza felett pattant a kapuba. Itt is dicséri a tudósító, de már visszafogottabban: „Szóhoz tudott jutni Rudas mellett is. Hibája, hogy gyakran túlságosan kivár, és ezzel lelassítja a támadásokat.” Egy hét múlva még szigorúbb a kritika („Tóthnak még le kell higgadnia”), ezzel együtt a kapitányként első önálló meccsére készülő Sebes Gusztáv beválogatja Bulgária ellen. Villámrajt, hiszen még fél éve sem volt élvonalbeli játékos. A Népsport a meccs előtt viccelődik, tréfásan jellemzi a játékosokat, őt így: „Hosszú fehér csík a félpályától az alapvonalig s a kapu előtt egy labda vágódik ki belőle – a kapu fölé. Ismertető jele: görbe lába van.”

Azt ígéri, nem lesz lámpalázas, ehhez képest roppant elfogódottan kezdett. Aztán belelendült, nem okozott csalódást. „Voltak jó elfutásai, sokszor hosszú labdákkal dobta támadásba társait.” És volt egy gólpassza is, a 84. percben szöglete után „Puskás leállítja a labdát, és 10 méterről laposan, élesen a jobb alsó sarokba vágja”. Ez a végeredmény. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány szűkszavúan, de dicséri („Tóth, az újonc balszélső megfelelt. Biztató volt a játéka”).

Ennek ellenére legközelebb 1953-ban lesz válogatott. Addig az Újpestből Bp. Dózsává lett csapatban teszi a dolgát. Jól, hiszen 1952 áprilisában már főhadnagy a belügyi csapatban, futballfelfogását pedig a Dorog elleni meccs (1:0) után kiemeli a Népsport: „Nem ragadt az oldalvonalhoz, nem várta meg, amíg az összekötője kiszolgálja, hanem mélyen hátrahúzódott a labdáért felvitte azt, s tevékenyen részt vett a támadások felépítésében. Mi késztette Tóthot arra, hogy ilyen felfogásban játsszék? Az, hogy Szusza többnyire a hátravont középcsatár szerepét tölti be, emiatt természetesen nem tudja úgy foglalkoztatni Tóthot, mintha állandóan balösszekötőt játszana. Ha Tóth arra várna, hogy labdát kapjon, akkor meglehetősen kiesne a játékból. Ezért segít magán a Dózsa balszélsője”, aki nem mellesleg a győztes gólt is jegyezte.

Egy évvel később, 1953-ban a Csehszlovákia elleni prágai meccs előtti héten Budai II László, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor éjszakázott, Sebes pedig fegyelmezett, Csordás Lajost, Egresi Bélát és Tóth Mihályt hívta be helyettük. Nem járt rosszul velük, elvégre nyert a csapat 5:1-re, Csordás két gólt szerzett, s Tóth Mihály is a kapuba talált, övé volt a harmadik magyar gól. „Meglepően jó játékot nyújtott Tóth is” – így a Népsport, Sebes pedig „megdicsérte lelkes, hasznos küzdését”. Sőt. „A megváltozott összetételű magyar támadósor játéka nem maradt el az olimpián győztes csapat csatársoráé mögött” – üzent a kapitány a fegyelmezendő hármaknak.

Ezzel együtt esélye sem volt arra, hogy Czibort kiszorítsa a csapatból, egy évvel később, a svájci világbajnokságon mindkét meccsén együtt voltak a csapatban, annak következményeként, hogy Puskás „Öcsi” harcképtelen volt. A Brazília elleni hosszabbításos csata (4:2) során „abban a felfogásban játszott, amely neki a legjobban megfelel. Fáradhatatlanul dolgozott, mélyen hátrahúzódva szerelt, felvitte a labdát, előkészített”. És segített Lantos Mihálynak Julinho féken tartásában.

A lefújás után ő lépett be elsőnek az öltözőfolyosóra, így a verekedést provokáló brazilok első ütése őt érte, „több zúzott seb a bal arccsonton, a bal szem véraláfutásos” – ez volt a diagnózis. Az Uruguay elleni elődöntőt (4:2) ki kellett hagynia, ám az NSZK elleni döntőben ez volt a csatársor: Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. A két szél, mint annak idején Komáromban, legalábbis a szünetig, mert akkor megcserélte a helyüket Sebes. Akit éppen Tóth miatt gyalázták a legtöbben a vesztes döntő (2:3) után. Elterjedt, hogy azért került be a csapatba, mert Sebes Gusztáv veje (Sebes Erzsébet 14 esztendős volt akkor), egy másik változat szerint pedig a pályaedző Mándi Gyula rokona. A Népsport szerint viszont: „Kocsis után ő játszott a legjobban a csatársorban. Lelkesen, önfeláldozóan küzdött, nagyon sokat segített a védelemnek, mindkét szélen egyaránt lényegesen jobban játszott, mint Czibor.” Ugyanakkor egy óriási helyzetet kihagyott (már 2:2-nél), az 55. percben kicselezte a kifutó kapust, Toni Tureket, hat méterről lőtt, de a kapuba futó Werner Kohlmeyer a gólvonalról kivágta a labdát. Egyébként Sebes is elégedett volt vele. „A legteljesebb elismerés és dicséret illeti. Igen nagyot vétettek azok, akik ezt a derék és szolid labdarúgót leértékelték” – írta könyvében (A magyar labdarúgás, 1955).

Utoljára 1957 júniusában volt válogatott Bulgária ellen, az is kapitányi bemutatkozó meccs volt, Bukovi Mártoné. Akinél Fenyvesi Máté volt a favorit, de egyetemi vizsgái miatt nem vállalta a játékot. Nyertünk 4:1-re, de „Tóth Mihály nem tudta azt nyújtani, amit a többi csatár, pedig igen sokat foglalkoztatták. Túlságosan rávitte a labdát a bolgár védőkre, s így azok rendszerint könnyűszerrel szerelhették”. 

Az Újpesti Dózsában viszont stabil helye volt – egy ideig. Az 1959–1960-as szezonban bajnok lett a csapattal, 19 meccsen játszott, neki is köszönhető a szakemberek megállapítása: „A idősebbek visszavonulását nem szabad siettetni!” Aztán a következő bajnokságban már csak nyolc fellépés jutott neki, Halápi István és Bencsics József mellett két ifjút, Rossi Ferencet és Horváth Ferencet próbálgatta Fenyvesi László edző a bal oldalon. Ezek már nem az ő évei voltak, utolsó bajnokiját 1963. november 24-én a Megyeri úton játszotta a DVTK ellen (3:1). Nem tudható, hogy játszott, „elöl Kuharszki, Bene, Tóth M., Göröcs, Lenkei volt a sorrend” – ennyi az értékelés, ugyanakkor szerepet vállalt csapata harmadik góljában: „Tóth ívelte középre a labdát, a diósgyőri védelem elaludt. Tamás kifutott, de félúton megtorpant, és a befutó Solymosi 5 m-ről, zavartalanul a bal sarokba fejelhetett.”

Edző lett és pedagógus. „A tartalék- és az utánpótlás-együttes edzője lettem. Büszke vagyok, hogy olyan fiatalokat oktathattam, mint Fazekas, Dunai III, Tóth András és Nagy László. Azok közé tartoztam, akik pályafutásuk csúcsán is bejártak a munkahelyükre, sportolás közben végeztem a szakedzőit a Testnevelési Főiskolán és a BM Akadémián 15 évig testnevelést oktattam” – mondta később, már századosként. 

Budapesten hunyt el, 1990. március 7-én. A Megyeri úti temetőben Szusza Ferenc búcsúztatta, vele játszotta a legtöbb meccset az újpesti csapatban.

TÓTH MIHÁLY NÉVJEGYE

Született: 1926. szeptember 14., Bezdán (Szerb–Horvát–Szlovén Királyság)
Elhunyt: 1990. március 7., Budapest
Sportága: labdarúgás
Posztja: balszélső
Klubjai: MÁV Komáromi AC (1945–1948), Újpest, Bp. Dózsa, Újpesti Dózsa (1949–1963)
Az NB I-ben: 241 mérkőzés/41 gól
A válogatottban: 6/1 (1949–1957)
Edzőként: Újpesti Dózsa (1963–1969, ifi, tartalék), Tűzoltó Dózsa (1970)
Legjobb eredményei: világbajnoki 2. (1954); magyar bajnok (1960), 2x magyar bajnoki 2. (1961, 1962), 5x magyar bajnoki 3. (1950 ősz, 1951, 1952, 1957 tavasz, 1963) 
Elismerései: A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1951), A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)