Ökölvívás: Joe Calzaghe beismerte, hogy kokainozott a visszavonulása óta

MTI MTIMTI MTI
2010.03.28. 12:42
Címkék
Beismerte, hogy tavalyi visszavonulása óta kokainozott Joe Calzaghe nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívó, aki veretlenül hagyta el a szorítók világát.

A 38 éves walesi sztárról a News of the World című brit bulvárlap közölt leleplező cikket, miután újságírói szponzornak adták ki magukat, és titokban rögzítették a beszélgetést, amelyben a drogok is szóba kerültek.

„Sajnálom, hogy csalódást okoztam, és mindenkit biztosítok egyrészt afelől, hogy nem rendszeresen éltem kábítószerrel, másrészt, hogy nem fordul elő újra" – mondta a bunyós, aki mind a 46 profi mérkőzését megnyerte, ebből 32-t kiütéssel.

Calzaghe – aki 1997-ben megszerzett nagyközépsúlyú világbajnoki címét mindig megvédte a Boksz Világszervezetnél (WBO) – 2008. november 8-án vívta utolsó összecsapását: a Roy Jones Jr. elleni párharcra felhízott félnehézsúlyba, és bár az első menetben padlóra került, végül egyhangú pontozással diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
4 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
4 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
5 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
5 órája