Ökölvívás: Roy Jones szerint Bernard Hopkins egy dögevő

2010.03.26. 11:20
Címkék
Már nem sok ideje van Roy Jones Jr.-nak és Bernard Hopkinsnak, amíg ismét a ringben néznek szembe egymással. A verbális megnyilvánulásoktól egyik bunyóst sem kell félteni, ezért, ahogy közeleg április 3., egyre több nyilakozat lát napvilágot a korábbi világbajnokoktól.

Ezúttal Jones mondta el, mit gondol riválisáról és a mérkőzésről.

„Hopkins egy dögevő, csak körözget, várja, hogy valaki elpusztuljon, ő pedig táplálkozhasson belőle. Arra vár, hogy valaki kimúljon, hogy aztán bele tudjon harapni. Csak azt ízlelgeti, ami már halott. Ami még él, abból nem kér. Megpróbálja megenni azt, aki már közel áll a véghez. Meg akarta várni, amíg számomra közel a befejezés. Nem tud másra ráröppenni, most pedig úgy gondolja, hogy bosszút áll, aztán kifekszik és sütteti a hasát. Ez nem így lesz, de ő ekképp tervezi"  – nyilatkozta 45 esztendős ellenfeléről Roy Jones, aki maga sem tinédzserkorú, hiszen már 41 éves.

„Közel kell kerülnöm hozzá, felidegesíteni, megsebesíteni a vállát, a kezét. Fizikailag meg kell törnöm, hogy ne tudja használni a kezét. Aztán megütni a feje hátsó részét, s kiütni" – tette hozzá Roy Jones.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
4 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
6 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
13 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
15 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
24 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
31 perce

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
31 perce

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
41 perce
Ezek is érdekelhetik