Nem lesz ötödik meccs a két mexikói ikon között

2010.05.23. 10:43
null
Márquez (jobbra) ismét megnyerte a Vázquez elleni csatát (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Mindössze három menetig tartott a sorrendben immár negyedik Israel Vázquez–Rafael Márquez mérkőzés. A helyi idő szerint szombat este a Los Angeles-i Staples Centerben megrendezett, ezúttal pehelysúlyban sorra kerülő (az előző három találkozót 122 fonton, azaz kispehelysúlyban vívták) mexikói rangadót Márquez nyerte meg a harmadik menetben technikai K. O.-val.

A két mexikói vetélytárs negyedik mérkőzését a harmadik menetben Rafael Márquez nyerte meg, míg Israel Vázqueznek a sérülékeny szeme is közrejátszott a vereségében.

Ken Hershmann, a rendező Showtime elnökhelyettese kijelentette, büszke rá, hogy cége megrendezhette ezt a csatát, de legjobban a boksz járt azzal, hogy a felek egy alkalommal sem futamodtak meg egymás elől. „Ők a boksztörténelem legnagyobbjai közé vonulnak be" – fogalmazott az üzletember.

Nos, szinte biztosra vehető, hogy ötödször nem csapnak össze, pedig lenne mit eldönteni, mivel 2–2 az állás. Csakhogy Vázquez szeme már nem bírja a strapát. Ezért is jelentette ki menedzsere, Frank Espinoza: „Nem lesz ötödik meccs, Vázqueznek abba kellene hagynia a bunyót."

A győztes így nyilatkozott: „Három éve vártam erre a pillanatra. Láthatták a kettőnk közötti különbséget – mondta Márquez. – Az volt a taktika, hogy a szeme környékét támadom."

A vesztes nem akadt fenn azon, hogy ellenfele a gyenge pontját célozta: „Egy jó ütéssel eltalált, aztán egyre inkább zavart a sérülésem” – nyilatkozta a 32 éves Vázquez.

Legfrissebb hírek

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
22 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
32 perce

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
39 perce

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
42 perce

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
50 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
1 órája

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
1 órája

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik