Ökölvívó Eb: Káté Gyulát eltalálni sem tudták

2010.06.07. 17:48
Címkék
Varga Miklós után az 64 kilogrammban induló Káté Gyula is bejutott a negyeddöntőbe a moszkvai amatőr ökölvívó Európa-bajnokságon.
Káté Gyula is sima győzelemmel mutatkozott be Moszkvában. A magyar bunyós az egész mérkőzés remekül mozgatta a lett Arturs Ahmetovsot és végig irányította a mérkőzést. Káténak igazán meg sem kellett erőltetnie magát a továbbjutáshoz, amelyet úgy ért el, hogy riválisa egyszer sem találta el a kilenc perc során.

„Első meccsnek nem volt rossz. Kellemetlen ellenfél volt a lett, ezért is volt ilyen kevés akció. Örülök, hogy csak ma bokszoltam először, így volt időm megszokni a környezetet" – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya.

A 2008-as liverpooli Európa-bajnokságon ezüstérmes Káté szerdán az olasz Vincenzo Mangiacapreval találkozik a negyeddöntőben. De még hétfőre is maradt magyar: a kilencvenegy kilogrammos Darmos József az angol Warren Baisterrel csap össze.

XXXVIII. AMATŐR ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, MOSZKVA 
A legjobb nyolc közé jutásért, 64 kg
Káté Gyula (magyar)–Ahmetovs (lett) p. gy. (9:0)

 

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
5 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
12 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
26 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
39 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
39 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
51 perce

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
1 órája
Ezek is érdekelhetik