Ökölvívás: Rácz Félix négy év után ismét menedzserként dolgozik

2010.09.09. 09:27
Címkék
Négyéves távollét után visszatér a hivatásos ökölvívás világába Rácz Félix. A korábban Magyarországon ötször az év menedzserének megválasztott szakember első lépésként az eddig Svájcban bokszoló, hibátlan mérlegű Szili István (öt mérkőzésből öt győzelem) menedzselését veszi kézbe, de tervei között szerepel a korábbi nemzetközi sikerek ismételt elérése is.

„Először vissza kell rázódnom a boksz világába. Természetesen az internet és néhány rendezvény segítségével eddig is képben voltam, de más képben lenni, és más ismerni a jelenlegi mezőnyt. Szeretném bizonyítani, hogy tudatos munkával és befektetéssel igenis lehet eredményeket elérni, és Magyarországon nem olyan sanyarú a profi boksz helyzete, mint azt néhányan lefestik” – mondta Rácz Félix.

A menedzser négy éve Szentesen fejezte be pályafutását, most stílszerűen ott tér vissza.

Bertók Róbert főszervezővel idei közös első gáláját október 2-án rendezi meg, természetesen Szili István főszereplésével.

Az esemény egyfajta premier is lesz, hiszen 2010-ben magyar televízió sem itthonról, sem külföldről nem sugárzott még magyar bokszoló részvételével élőben mérkőzést, a szentesi gála viszont szerepel a Sport Televízió tervei között.

„Ezúton is szeretném megköszönni a csatorna bizalmát, egy korábbi együttműködést újítunk most fel. Az irodának és nekem is az a célom, hogy a magyar profi boksz előrelépjen, és szeretnénk együtt megtenni az első lépést a nagy cél felé” – jelentette ki Rácz Félix.

Legfrissebb hírek

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
21 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
41 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
3 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik