Profi ökölvívás: padlózott, de végül címegyesített a „Guantanamói Ciklon”

2010.09.12. 12:54
Címkék
A vártnál talán némileg nehezebben, de végül egyhangú pontozásos győzelemmel egyesítette a WBA és az IBF pehelysúlyú világbajnoki címét a „Guantanamói Ciklon”, azaz Yuriorkis Gamboa.

A WBA címvédő kubai bunyós szombaton éjszaka Las Vegasban csapott össze az IBF világelső mexikói Orlando Salidóval (akit alig 12 órával a találkozó előtt megfosztottak címétől, mivel az IBF szabályzatában előírt maximum 10 fontnál nagyobb súlygyarapodást produkált a pénteki, hivatalos mérlegelés és a szombati mérkőzés között eltelt időben), és ugyan a technikásabb, gyorsabb Gamboa magabiztosabban kezdett, de a jól küzdő és – a fightnews.com tudósítóját idézve – ravasz riválisa mégis padlóztatta a 8. menetben.

Gamboa gyorsan magára talált, és a 10. etapban előbb megrendítette, majd a 12., záró felvonásban két alkalommal le is ütötte ellenfelét, igaz, közben tőle is levont 2 pontot szabálytalanságért Joe Cortez mérkőzésvezető (egyes beszámolók szerint Gamboa megütötte a már padlón lévő ellenfelét, amiért rossz esetben akár diszkvalifikáció is járhatott volna).

A záró gongot követően végül Gamboa örülhetett, ugyanis a döntnökök egyhangúan, 116:109, 114:109, 115:109 arányban őt látták jobbnak, így a 2009. óta birtokolt WBA mellé az IBF övét is begyűjtötte, és nem mellékesen 19 mérkőzést követően is őrzi veretlenségét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
9 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
27 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
29 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
30 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
32 perce

Csaknem 25 millió forintot nyert egy Pest vármegyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
32 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
45 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik