Ökölvívás: Briggs kórházban, a bírót utasították, ne állítsa le a meccset

2010.10.17. 13:59
Címkék
Zavart állapota miatt mentő vitte el Shannon Briggst, miután az amerikai ökölvívó tegnap este vereséget szenvedett a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címéért zajló mérkőzésen a címvédő Vitalij Klicskótól.

Bár Briggs tiltakozott a kivizsgálás ellen, menedzsere, Greg Cohen ragaszkodott ahhoz, hogy kórházba vigyék a szájából és orrából is vérző védencét, aki esélytelenül, de hősiesen állta végig a 12 menetet.

Az RTL szakkommentátoraként közreműködő Luan Krasniqi szerint felelőtlenség volt végigengedni az összecsapást, a Compubox statisztikája szerint Klicsko 300 alkalommal találta el kihívóját.

„Legkésőbb a tizedik menetben be kellett volna fejezni a mérkőzést. Felelőtlenség volt, hogy ennyi megrendítő ütés után is tovább engedték. Védekezni sem tudott, és esélye sem volt a győzelemre, szükségtelen pofonokat kellett beszednie" – mondta a szakértő

A ringorvos Stephan Bock is javasolta volna a leállítást, ha a brit bíró kikérte volna véleményét.

„Azt reméltem, hogy a bíró a tizedik menet után véget vet a meccsnek, ha konzultált volna velem, akkor azt mondtam volna, hogy fejezze be" – mondta az orvos, aki a szabályok szerint önszántából nem rendelkezhetett a beszüntetésről, a bíró pedig állítólag azt az utasítást kapta a WBC-től, hogy csakis a legvégső esetben állítsa le az összecsapást.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
7 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
22 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
24 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
27 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
34 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
40 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
51 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
55 perce
Ezek is érdekelhetik