Profi ökölvívás: Csak röhögni tudok Klicskóékon - David Haye

2010.10.25. 10:54
Címkék
Az Audley Harrison ellen készülő WBA nehézsúlyú bajnok, David Haye szerint a Klicsko-fivéreknek már nincs sok idejük, ha tényleg ringbe akarnak lépni ellene. Haye továbbra is tartja magát ahhoz, hogy jövő októberben szegre akasztja kesztyűit.

„A harmincegyedik születésnapom előtt be akarom fejezni. Sok mindent elértem már a pályafutásom során, a cirkálósúly vitathatatlan bajnoka voltam, és ugyanez a célom a nehézsúlyban is. Ha Klicskóék túl sokáig várnak, a lehetőség el fog úszni. Egy éven belül kiszállok. Szóval, jobb lesz, ha sietnek. Ha valamelyikük tényleg akarta volna ezt a mérkőzést, már összejött volna, ők azonban inkább arra törekedtek, hogy minél több pénzt facsarjanak ki az egészből. Klicskóék nyilván boldogok, hogy öreg, lefutott amerikaiakkal bokszolnak. Én már csak röhögni tudok ezen" – mondta a brit bunyós, akitől meglehetősen furcsa ezt hallani, hiszen eddigi nehézsúlyú riválisai és novemberi kihívója sem kifejezetten a fiatal, pályafutása csúcsán levő ökölvívók táborát erősíti.

Mind a Haye-, mind a Klicsko-tábor természetesen a másikat látja a kapzsi félnek, aki miatt már kétszer meghiúsult a várva-várt összecsapás.

„A következő ajánlatot tettük le eléjük: ők megkapják a német RTL-es pénzeket, én pedig a teljes angliai tévés bevételt. Az egyéb televíziós jogokból és a jegyeladásokból származó pénzeket pedig megosztjuk. Ők ezt visszautasították" – mesélte el Haye, amire Bernd Boente, Klicskóék menedzsere a következőt reagálta: „Az ő mohóságán csúszott el a dolog, nem a miénken. Az angol pay-per-view csatornák messze több pénzt hoznak, mint amennyit mi az RTL-től kapunk. Visszavágó opció pedig nem volt a szerződésben. Egyértelműen Haye gyávasága miatt hiúsul meg a meccs."

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Argentína–Zöld-foki-szigetek

Foci vb 2026
1 perce

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
11 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
24 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
41 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
42 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
42 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
43 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik