Profi ökölvívás: Klicsko kórházba szállított ellenfele jól van, de még marad

2010.10.19. 10:37
Címkék
A Vitalij Klicsko elleni vesztes vb-címmérkőzését követően az egyhangú pontozással vereséget szenvedő Shannon Briggst kórházba kellett szállítani. Az amerikai profi bunyós közleményben tudatta mindenkivel: nem kell aggódni az állapotáért.

„Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem. Szombat éjjel pusztán elővigyázatosságból beszállítottak a kórházba, és több vizsgálat után az orvosok megállapították, hogy nem szenvedtem komolyabb fejsérülést – adott tájékoztatást Shannon Briggs. – Egyelőre azonban még a kórházban maradok, hogy megvizsgálják a bal bicepszemet, amely az első menetben sérült meg. Ez a probléma sajnos megakadályozta, hogy rendesen kivitelezzem a meccsre szánt stratégiámat. Semmi esetre sem akarom Vitalij remek teljesítményét leértékelni, de ki tudja, ha a bicepszem nem sérül meg, milyen véget ért volna a mérkőzés. Hálásak vagyunk a hamburgi orvosoknak és embereknek a remek ellátásért és a támogatásért, illetve, mint asztmás beteg, igazán hálás vagyok doktor Charles Hensleynek, aki a Zivair nevű homeopátiás szerrel lehetővé tette, hogy végigálljam a tizenkét menetet és versenyben legyek a világbajnoki címért. Ahogy szombat este és az egész karrierem során láthatták, akkor sem adom fel soha, ha a légzésem nem stimmel, és ha sérülés miatt nem tudok százszázalékos lenni. Mindennel ellentétben, ami előzőleg elhangzott, a találkozó során az edzőm fel akarta adni a meccset, de én megmondtam neki, hogy erről szó sem lehet. Köszönök még egyszer minden biztatást és segítséget, remélem, sikerült megmutatnom, hogy a szívem egy oroszláné, a kitartásom pedig egy igazi bajnoké."

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
9 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
14 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
17 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
17 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
44 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
48 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik