Profi ökölvívás: Maidana komolyan készül Khan sebességére

2010.12.09. 10:09
Címkék
A hétvégén vízválasztóhoz érkezik mind Amir Khan, mind Marcos Maidana profi ökölvívó-karrierje, hiszen előbbi bizonyíthatja, hogy az agresszív, nagyütő bokszolóktól sem retten el, és ellenük is hatékony tud lenni, utóbbi pedig megmutathatja a világnak, hogy nem csupán félelmetes ütőereje juttatta fel őt a WBA szervezet (egyik) csúcsára.

A ringben egyszemélyes mészárszéket megszemélyesítő Maidana, mint elmondta, leginkább ellenfele sebessége miatt aggódik:

„Khan legfontosabb tulajdonsága a félelmetes gyorsasága. Sokat dolgoztunk ezért azon, hogy megfelelően le tudjam zárni a menekülőútjait, és nyomás alá helyezzem őt, hogy ne tudja kiaknázni a gyorsaságát. A kesztyűs edzések remekül mentek, fiatal bunyósokkal gyakoroltam, akik gyorsak és erősek. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy Khan brutális sebességgel van megáldva. Szerintem körbe-körbe fog mozogni a szorítóban, és a balegyenesére próbál majd építeni. De le fogom zárni előtte a ringet, és középtávról, vagy belülről igyekszem majd megdolgozni őt, és sok ütést fogok indítani. Mindent ki fogok adni magamból a szorítóban, mivel azt akarom, hogy az ökölvívás népszerűsége tovább nőjön Argentínában.”

Forrás: www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
2 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
3 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
4 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
28 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
29 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
32 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
37 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
51 perce
Ezek is érdekelhetik