Profi ökölvívás: Mares véres meccsen pontozással verte a Dühöngő Bikát

2010.12.12. 12:24
Címkék
Szoros, több leütéssel tarkított mérkőzésen, mindössze megosztott pontozással diadalmaskodott az amerikai Showtime tv-csatorna által életre hívott harmatsúlyú profi ökölvívó szupertorna egyik elődöntőjében Abner Mares.

Az amatőrként Bedák Zsolttal is megmérkőző mexikói bunyós Tacomában a korábbi lég- és nagylégsúlyú világbajnok örmény-ausztrál Vic Darchinyannal csapott össze. A látványos, nyílt sisakos küzdelmet hozó találkozón Mares már az első menetben felrepedt egy vétlen fejelést miatt, majd a második körben padlóra is került egy kemény Darchinyan-balost követően.

A 3. etapba fordulva Mares gondjai megsokasodtak, és az erősen vérző mexikói öklözőtől a 4. menetben mélyütésért még pontot is levont Robert Howard mérkőzésvezető. Ekkor úgy tűnt, hogy a Dühöngő Bika becenevű, fordított alapállású Darchinyan behúzza a győzelmi strigulát, de Mares összekapta magát, és a 7. menetben már ő küldte padlóra 34 éves riválisát, majd az összecsapás második felében komoly energiákat mozgósított a fordítás reményében, amely össze is jött számára.

A véres, 12 menetes találkozó után a döntnökök 111:115, 114:112, 115:111 arányban megosztva a 25 éves Marest látták jobbnak, aki amellett, hogy bejutott a négyes torna döntőjébe, begyűjtötte a WBC Silver és az IBO harmatsúlyú bajnoki címét is.

Forrás: www.profiboksz.hu  

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
23 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
24 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
27 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
32 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
46 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
1 órája

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik