Ökölvívás: Csötönyi Sándor az EUBC irányítói között, Szófiáé az Eb

2011.01.28. 12:58
Címkék
Csötönyi Sándort, a magyar szövetség elnökét a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) európai konföderációjának (EUBC) ötfős irányító testülete, a Büro tagjai közé választották a szervezet végrehajtó bizottságának Isztambulban zajló ülésén.

A pénteken kezdődött tanácskozáson megválasztották az EUBC bizottságainak tagjait, s a szavazáson minden magyar jelöltre "áldását adta" a vb, így a marketing- és PR-bizottságot Gáll András vezeti a jövőben, míg Jákó Péter az orvosi, Faragó Beatrix a női, Simon Péter pedig az ifjúsági bizottság munkájában vesz majd részt.

„Ennyit jelent, hogy az AIBA végrehajtó bizottságában is bent vagyok, így minden jelöltünket megválasztották" – kommentálta a döntéseket a távirati irodának Csötönyi Sándor Isztambulból.

A pénteki ülésnapon az is eldőlt, hogy mely város rendezi az idén a férfi Európa-bajnokságot. A prezentációk után a két jelentkező, Szófia és Ankara képviselői kisebb számháborúba bonyolódtak: Szófia 30 euró/fős, teljes ellátást tartalmazó szállásdíjat ajánlott, a törökök pedig 25 euróig mentek le. A közjáték utáni voksoláson végül meglepetésre mégis a bolgár főváros nyert 6:4 arányban. A szófiai kontinensviadalra június 11. és 18. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
20 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
21 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
23 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
28 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
43 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
1 órája

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik