Ökölvívás: Erdei cáfolja, hogy már lekötötték a következő mérkőzését

2011.01.03. 17:05
Címkék
Felröppentek olyan, tényként közölt sajtóértesülések, amely szerint Erdei Zsolt profi kétszeres világbajnok ökölvívó 2011. március 12-én New Yorkban, a Madison Square Gardenben lép szorítóba Gabriel Campillo ellen, a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoki övéért. A magyar bunyós szerint azonban még nem kötötték le a következő mérkőzését.

A hírekről Erdei Zsolt a következőket nyilatkozta:

„Meglepődve értesültem, hogy tényként közlik a következő mérkőzésem időpontját Gabriel Campillo ellen, mivel azt még magam sem tudom, hogy hol és ki ellen lépek legközelebb szorítóba. Január közepén megyünk New Yorkba tárgyalni Lou Dibelláékkal, ahol együttesen megvizsgáljuk a lehetőségeket, ki lenne az ideális ellenfél, és mi lenne az a gála időpont, amelyre optimálisan fel tudok készülni. A március tizenkettedike különben is elég közelinek tűnik, hiszen jelenleg csak a futóedzéseket kezdtem meg. Ettől függetlenül egy eshetőségnek ott van, meglátjuk, hogyan alakulnak majd a tárgyalások pár hét múlva. Nyilván – ahogy már többször is mondtam – olyan ellenfelet szeretnék, aki kellően motivál, mint például Bernard Hopkins. Elsősorban őt szeretnénk megszerezni, ő lenne az, akivel a leginkább szorítóba lépnék. Ezen már jó ideje dolgozik a nemzetközi menedzsment. Nem akarom a körülményekhez képest könnyebb utat választani, sokkal inkább szeretnék egy igazán komoly kihívást magamnak. Nem csak az a fontos, hogy a rekordom még egy győzelemmel gyarapodjon, hanem az is, hogy egy igazán neves ellenfél ellen érjem el a győzelmet. Január végén már biztosan többet tudok mondani."

Legfrissebb hírek

Fontos ember dőlt ki marokkói oldalon

Foci vb 2026
3 perce

Fazekas Imre a lányát megelőzve szerezte meg nyolcadik Magyar Ügető Derby-győzelmét

Egyéb egyéni
8 perce

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
31 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
37 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó

Foci vb 2026
41 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
47 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik