Ökölvívás: a 45 éves világbajnokot gyászolják a mexikóiak és az amerikaiak

2011.06.08. 13:58
Címkék
A rákkal folytatott hosszú harcot követően kaliforniai otthonában elhunyt a korábbi nagypehelysúlyú profi ökölvívó világbajnok, a mexikói és amerikai gyökerekkel is rendelkező Genaro Hernández.

Hernández 1998-ban lezárt pályafutása során 38 győzelmet (17 K.O.) aratott, és mindössze kétszer szenvedett vereséget. Karrierje során begyűjtötte és többször megvédte a WBA, illetve a WBC nagypehelysúlyú világbajnoki címeit, valamint mérkőzött a WBO könnyűsúlyú világbajnoki trónjáért is, ahol alulmaradt Oscar De La Hoyával szemben.

„Egy héttel előtte Shane Mosley-val kesztyűztem. Az egyik jobbosa áthatolt a fejvédőmön és eltörte az orromat. Oscar aznap egyetlen egyszer sem ütött testre. Befejezte, amit Shane az orrtöréssel elkezdett" – mesélte arról a mérkőzésről. Utolsó összecsapását 1998. októberében Floyd Mayweather Jr. ellen vívta, aki a nyolcadik menetben állította meg Hernándezt.

Visszavonulása után edzősködött, illetve az egyik televíziós csatornánál vállalt munkát. A rákbetegség sajnos idővel elhatalmasodott rajta, év elején a következőt nyilatkozta állapotáról:

„Úgy érzem magam, mint egy öregember, aki állandó felügyeletre szorul. Ötven fontot veszítettem a súlyomból. Sántítok. A vállaimban, a combjaimban, a nyakamon és a hátamon is vannak daganatok. Az elmúlt két évben nem volt nyálképzésem".

Genaro Hernández mindössze negyvenöt éves volt.

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
19 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
39 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
3 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik