Ökölvívás: Margarito megkapta az engedélyt, szembenézhet Cottóval

2011.06.16. 10:35
Címkék
Szemműtéte után megkapta az orvosi engedélyt a teljes értékű edzések elkezdésére a korábbi váltósúlyú világbajnok, Antonio Margarito, aki a tervek szerint december 3-án, Miguel Cotto ellen lép szorítóba, a meccs pedig a két fél 2008-as találkozójának visszavágó mérkőzése lesz.

Margarito menedzsere szerint a bunyós készen áll, hogy ismét összemérje az erejét Cottóval:

„Margarito alatt néhány hete 165 fontot mutatott a mérleg, az összecsapásra pedig Cotto jelenlegi súlycsoportjában, 154 fonton kerül majd sor, annál semmi esetre sem megyünk lejjebb. Antonio már most elkezdte a könnyített edzéseket, a későbbiekre pedig folyamatos, kemény sparring edzéseket tervezünk, ami talán segít majd ellensúlyozni Tony kihagyását. Nagyon lelkes, hogy megkapta az engedélyt a folytatásra, és teljesen egészségesnek érzi magát. Olyan futóedzéseket végez, mintha maratonista lenne. Szeret futni, és tökéletes kondiban van. Nyerni akarunk azon az estén. Óriási meccs lesz.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
55 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik