Ökölvívó Eb: elszállt az első magyar éremesély, Lakatos alulmaradt

2011.06.21. 13:37
Címkék
Az első magyar éremesély elszállt, Lakatos István pontozással alulmaradt a bolgár Georgi Andonovval szemben a 49 kilósok negyeddöntőjében az ökölvívó Európa-bajnokságon.



 

Hiába a bolgárokkal közös edzőtábor megannyi tapasztalata, Lakatos István nem tudta megoldani a Georgi Andonov elleni mérkőzést, és megérdemelt 15:10-es pontozásos vereséget szenvedett.

Pedig abszolút nyerhető meccs volt, csak éppen az Eb-n szerencsés sorsolása miatt egyből a negyeddöntőben bemutatkozó magyar bunyós nem tudta levetkőzni a lámpalázát, és mintha kicsit megijedt volna attól, hogy ő itt bizony egy győzelemmel már érmes lehet.

Az első menetben számoltak is rá (vitatható módon, volt benne csúszás is), az a felvonás 4:2-vel, a második 7:2-vel ment el, így összesítésben hat perc után már hét pont volt a hátránya. Lakatos ekkor nekidurálta magát (talán mert már szinte mindegy volt, és lekerült róla a teher), 6:4-gyel hozta az utolsó felvonást, de ez is csak a tisztes, 15:10-es vereséghez volt elég.

„Sajnos nem tudta megoldani a feladatot, hiányzott belőle a jó értelemben vett agresszivitás" – értékelte a találkozót Kovács László szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
10 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
11 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
36 perce

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
50 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik