Ökölvívás: Sumenov továbbra sem tett le az Erdei elleni mérkőzésről

2011.08.10. 12:40
Címkék
A WBA félnehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Bejbut Sumenov már akkor is nagyon szeretett volna Erdei Zsolt ellen szorítóba lépni, amikor még ellentétes volt a felállás, vagyis Madár volt a WBO világbajnoka, a kazah bunyós pedig nem rendelkezett címmel. Sumenov azóta sem tett le Zsolt skalpjáról, amit a napokban egy interjú során ismét megerősített.

„Tavaly óta folyamatosan próbálom a címek egyesítését elérni, ez a célom: a többi világbajnok ellen bokszolni – nyilatkozta Sumenov. – Ha ez a következő meccsemre nem valósul meg, akkor szeretnék a súlycsoport más élbunyósaival összecsapni, olyanokkal, mint Pascal vagy Erdei. Azért jöttem Las Vegasba, hogy a legjobbakkal tréningezzek. Tudom, milyen fontos, hogy az Államokban is megfelelő rajongói bázist építsek ki. Készen állok rá, és megtisztelőnek érezném, ha az HBO vagy a Showtime képernyőjén bokszolhatnék legközelebb.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
1 perce

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
10 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
16 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
52 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
54 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
57 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
1 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik