Profi ökölvívás: vitáznak a Cotto-Margarito meccs súlyhatáráról

2011.08.24. 09:09
Címkék
Noha a híradások arról szóltak, hogy Miguel Cotto és Antonio Margarito már megegyezett, és aláírta a visszavágó mérkőzésük szerződését, úgy fest, a helyzet mégsem teljesen rózsás. Mint ismert, a december 3-i profi ökölvívó találkozón Miguel Cotto a WBA nagyváltósúlyú övét tenné kockára, a Puerto-Ricó-i bunyós azonban nem a súlycsoport hivatalos határának számító 154 fonton, hanem egy köztes súlyhatáron, 150 fonton szeretné megvívni a találkozót.

Ez a lépés azért furcsa, mert Cotto már két alkalommal is bokszolt nagyváltósúlyban és ő, valamint ellenfelei is 154 fonton mértek be az összecsapásra. Robert Garcia, Margarito edzője felháborodással vette tudomásul Cottóék kérését, mivel szerinte a világbajnok Margarito fogyasztatásával előnyre kívánnak szert tenni.

„Az én értelmezésem szerint aláírt szerződésünk van egy nagyváltósúlyú mérkőzésre, százötvennégy fontban. Nem tudom, miért játsszák most ezt. Mostanában nagyon nagy divat lett ez a köztes súlyozás. Úgy vélik, Tonynak nincs más lehetősége, ő viszont nem tudja hozni a százötven fontot. Ha továbbra is ragaszkodnak ehhez a százötven fonthoz, akkor valószínűleg nem meccselünk. Százötvenkét fontot esetleg el tudok képzelni, de ezt át kell beszélnünk Tonyval és a menedzserével. Cotto százötvennégy fonton nyerte el, és védte meg ezt a címet. Ha ennél lejjebb akar bokszolni, akkor menjen vissza váltósúlyba."

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
2 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
9 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
44 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
46 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
50 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
54 perce

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
54 perce

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik