Bokszbotrányt robbantott ki a BBC: olimpiai aranyakat akartak venni az azeriek?

2011.09.23. 11:58
null
Sötét üzelmek? A Newsnight állítása szerint az azeriek milliókért vennének aranyakat (Fotó: Action Images)
Címkék
A BBC Newsnight műsora azt állítja: bizonyítékokat talált arra nézve, hogy Azerbajdzsán dollármilliókat juttatott el a Boksz Világsorozat (WSB) részére, cserébe azért, hogy az ország versenyzői aranyéremhez jussanak a 2012-es londoni olimpiát. A Nemzetközi Amatőr Ökölvívószövetség (AIBA) vizsgálatot indított.

A belső informátorokat idéző BBC Newsnight állítása szerint az AIBA-hoz kötődő WSB anyagi nehézségekkel küzdött, és a bajból az azeriek húzták ki, no nem feltétel nélkül... A műsor úgy tudja, titkos egyezség született: a WSB pénzt kap, az azeriek pedig legalább két olimpiai aranyérmet Londonban.

„Ivan Hodabaks, a WBS főtisztviselője azzal dicsekedett, hogy nem kell aggódni a szervezet jövője miatt. Amíg az azeriek megkapják az érmeiket, addig lesz pénz” – idézte a Newsnight egyik informátorát.

„Biztonságba kerültünk. Megjöttek az azeriek, ezért érmeket kell adnunk” – egy másik informátor szerint ezekkel a szavakkal rukkolt elő Hodabaks.

„Dollármilliókat fizetnek titokban, és ezért aranyérmek járnak. Elképesztően nyíltan folyik az adásvétel.”

A sportvezető a Newsnight munkatársainak kategorikusan tagadta a megvesztegetést, és hazugságnak nevezte az állításokat. Az tény – és ezt a műsor bizonyította is –, hogy az WSB America nagy összegű adományt kapott. Az AIBA azt állította, hogy ez Svájcból érkezett, de a Newsnight birtokába jutott dokumentumok szerint ez nem igaz: a kilencmillió dolláros összeg Azerbajdzsánból érkezett.

Az AIBA egy új közleményében elismerte, hogy a pénz egy azeri befektetőtől érkezett, de a szövetség állítja: ez nem titkos támogatás volt, nem az azeri államtól származik a pénz, és valótlannak nevezi azt a vádat, hogy az összeget érmek megvásárlására fordították.

„Minden olyan célzás, amely arra irányul, hogy a kölcsönt olimpiai aranyérmekért cserébe kaptuk, valótlan és teljesen légből kapott. Az AIBA és a WSB úgy gondolja, hogy ezek az állítások olyan emberektől származnak, akik személyes bosszúhadjáratot folytatnak. Az állítások nemcsak igazolhatatlanul sütnek ránk korrupciós bélyeget, de egyben azt mutatják, hogy kigondolójuk nem érti az olimpiai érmek odaítélési rendszerét, és azt, hogy ezt lehetetlen kívülről befolyásolni.”

Legfrissebb hírek

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
19 perce

Videón a világbajnokság egyik legemberibb pillanata

Foci vb 2026
34 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
49 perce

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
54 perce

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik