Ökölvívó-vb: Káté simán győzött, így a 32 közé jutott Bakiban

2011.09.30. 15:34
Címkék
A pénteken egyedüli magyarként ringbe lépett Káté Gyula győzött a 32 közé jutásért rendezett mérkőzésén a Bakiban zajló olimpiai kvalifikációs férfi ökölvívó-világbajnokságon.

A 64 kg-ban szereplő, s a legutóbbi vb-n harmadik Káté 24-14-es pontozással győzte le a fehérorosz Jevgenyij Ramaskevicset, akire a második menetben számoltak is. A magyar bokszoló a nyolcaddöntőbe jutásért vasárnap lép a kötelek közé, s a kanadai Yves Ulysse lesz az ellenfele.

„Jobbára meg tudtam valósítani elképzeléseimet, s azt, amit Öcsi bácsi, az edzőm kért tőlem. A kanadai ellen több kell, nem eshetek vissza a harmadik menetre, ahogy ez most történt, s többet kell mozognom lábon. Jól sikerült a felkészülésem, mindenesetre sokkal jobban, mint júniusban, az ankarai Eb előtt, ezért bizakodó vagyok” – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szántó Imre, Káté edzője óvatosan fogalmazott:

„Egy kötelező győzelmet hozott Gyuszi, helyenként jól bokszolt, de a kanadai jóval keményebb dió lesz, mint a fehérorosz volt. De ez így van rendjén, egyre nehezebb ellenfelek következnek, ezért neki is egyre többet kell nyújtania.”

Szombaton két magyar küzd meg a 32 közé kerülésért: a 60 kilós Varga Miklós a grúz Nikoloz Izoriával, míg a 75 kg-os Harcsa Zoltán a salvadori José Bernallal találkozik.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
44 perce

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
46 perce

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik