Ökölvívó-vb: Bacskai Balázs a lipcsei félprofi csapatban szerepelhet

2011.10.06. 10:18
Címkék
Bacskai Balázst az újonc Leipzig Leopards kiválasztotta a nemzetközi szövetség (AIBA) félprofi sorozatának, a WSB-nek a játékosbörzéjén Bakiban, az olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság csütörtöki szünnapján.

Az amerikai profi sportok mintájára rendezett drafton a lipcseiek másodikként választhattak, s ők a tavalyi Európa-bajnokság 69 kg-os kategóriájának magyar aranyérmese mellett döntöttek.

A második szezonja előtt álló WSB-ben mindössze öt kategória van, s a súlycsoportok a +91 kg-ot leszámítva eltérnek az amatőrökéitől, így például Bacskai a 73 kilogrammos középsúlyban vívja majd meccseit.

A sorozatban még egy magyar, az idén 81 kg-ban Eb-bronzérmes Szellő Imre szerepel, aki már a WSB első idényében is bokszolt: ő a most novemberben kezdődő, s jövő áprilisban záródó szezonban a D&G Milano Thunders színeiben lép majd kötelek közé.

A 12 csapatos mezőny két hatos csoportban kezdi meg a küzdelmeket, amelyek novembertől február végéig tartanak. Ezt követően jön a kieséses szakasz, az oda-vissza vágós rendszerű negyeddöntők és elődöntők után pedig április végén a döntő, amelyen egyben az egyéni kategóriák fináléit is megtartják.

A WSB-ben a szabályrendszer is eltér az amatőrökétől, ugyanis fejvédő és felső nélkül küzdenek a felek, méghozzá hétszer háromperces mérkőzéseken. A csapatoknak legalább 15 bokszolót kell foglalkoztatniuk, köztük – 15 öklöző esetén – minimum négy külföldit.

Legfrissebb hírek

A vb-történelem legkésebbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
31 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
33 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 0–0

Foci vb 2026
49 perce

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
1 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
1 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
1 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik