Ökölvívás: Négy hónapos kihagyás után közelítek a nullához - Balzsay

2012.01.24. 11:19
Címkék
Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívó elkezdte a felkészítő edzéseket egy címvédő mérkőzésre, a gerince egyelőre bírja a terhelést, bár vannak kockázatok.

Az ökölvívó még tavasszal ringbe lépne, ellenfelét egyelőre keresik – mindezt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában mondta el.

„Az orvosi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy nem tökéletes a helyzet, de gyógytorna és úszás mellett alkalmas a gerincem a profi élsportra. Van benne némi kockázat, esetleg romolhat az állapotom, de odafigyeléssel tartható – vázolta a helyzetet a Vasasnál szakosztály-igazgatóként dolgozó ökölvívó. – A fülemben a kis sípolás a dobhártyám sérülése nyomán már állandóan megmarad, ezzel együtt kell élni.″

„Elkezdtem úszni, elkezdtem a konditermi edzéseket, a négy hónapos kihagyás után közelítek a nullához. A ringbe lépésig még hosszú az út. Ha most az Universum felhívna és mérkőzést ajánlana, tíz-tizenkét hét felkészülésre lenne szükségem, április elejétől állnék nagyjából készen. Akkorra teljes fizikai állapotomban tudnék a ringbe lépni″ – mondta, jelezve: innentől áll elébe, vállalná a megkereséseket.

Balzsay kijelentette: „Én vagyok a világbajnok, mindenki engem akar legyőzni. Keresik a kötelező kihívómat, de még nagyon képlékeny a helyzet. Bízom benne, hogy még tavasszal, május-június előtt címvédő meccset tudok vívni.″

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
26 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik