Ökölvívás: Mayweather Sr. szívesen dolgozna ismét a fiával

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 12:34
A világ egyik legjobb profi ökölvívójának tartott Floyd Mayweather Jr. nemrégiben egy interjú során elmondta,  nagybátyja, Roger rossz egészségi állapota miatt azt tervezi, hogy ismét édesapja segítségével készül fel a meccseire. Mayweather Sr. természetesen nyitott a lehetőségre.

„Nagyon szívesen dolgoznék ismét a fiammal. A szabadulása óta nem láttam, de telefonon már beszéltünk, én tehát készen állok leülni, és megbeszélni vele ezt a dolgot. Floydnak igazából már nem kell megtanítani, hogyan bokszoljon, ő már mindent tud. Biztos, hogy nagyon jól tudnánk együttműködni. Vannak persze dolgok, amiket Roger megcsináltat, és én nem, illetve fordítva is, de hát teljesen más a metodikánk. Viszont biztos vagyok benne, hogy ugyanott folytatnánk, ahol annak idején abbahagytuk."

„Floyd sokat változott, érettebb lett, ami a ringen kívül és a szorítón belül is látszik. Például vett házat az anyámnak, ami nagyon rendes dolog. Valószínűleg Álvarez lenne számára a legkeményebb kihívás, de az a helyzet, hogy Álvarez még nem tudja, hogyan kezelje, ha elfárad a mérkőzésen. Amit például a Foreman–Moorer meccsen is láthattunk: Moorer fiatalabb, gyorsabb volt, de nem tudta, miként kezelje, amikor a későbbi menetekben már kevésbé éles. Kiütötte, leharcolta magát, aztán tudjuk, mi történt, amikor Big George bemérte őt."

„Floyd ökölvívói intelligenciája mindenki számára túl magas, de amikor 22–23 évesekkel bokszol, ugyanazt kell csinálnia, mint régen. Magára húzni, aztán hátrálásra késztetni őket, testcseleket bevetni, és persze ütni, testre-fejre egyaránt. Ezekhez az eszközökhöz kell visszatérni. Megmutatja ezeknek a gyerekeknek, milyen is elfáradni egy meccsen. És ezalatt nem elsősorban a fizikai fáradtságot értem."

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
8 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik