Ökölvívás: a nevem többet ér a millióknál - Vladimir Klicsko

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 21:23
Október 5-én az utóbbi évek talán legérdekesebb nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésére kerülhet sor Moszkvában, a nehézsúlyt évek óta uraló Vladimir Klicsko azzal az Alekszandr Povetkinnel csap  össze, aki korábban kétszer is kihátrált az ukrán elleni mérkőzéstől. A felek most sem egyszerűen jutottak dűlőre, de Klicsko bízik benne, innen már nincs visszaút orosz kihívója számára.

„Agusztusban állok edzésbe, de úgy hallottam, hogy ő már Kirgizisztánban készül, igazán szép hely, remélem, szorgalmasan edz. Én egyelőre csak úszással tartom magam formában. A tárgyalások valóban idegölőek voltak, de végül látszott, hogy mindkét fél akarja ezt a mérkőzést, és szerencsére mindent elrendeztünk, remélhetőleg most már sor kerül erre a találkozóra. Persze Povetkinnel sosem mehet biztosra az ember, korábban már kétszer is hasonló egyezségre jutottunk, és mégis visszalépett. Remélem, a hozzá közelállók megmondják majd neki, hogy bokszolnia kell" – mondta Vladimir Klicsko, aki a vitatott doppingellenőrzésről is ejtett néhány szót. Povetkinék korábban orosz ügynökséget akarta felkérni az ellenőrzésre, de Klicskóék ebbe nem voltak hajlandóak belemenni.

„Biztosra akarok menni. A hírnevemet veszíthetem el, ami sokkal értékesebb, mint az a pénz, amit a mérkőzésért kapok. Nem akarok ellentmondásokba keveredni, a NADA az egyik legkomolyabb ügynökség, eddig is ők ellenőriztek, és ezentúl is így lesz" – nyilatkozta Klicsko, aki rekordösszegért, több mint 13 millió euróért lép szorítóba, Povetkin fellépti díja 4.4 millió euró lesz.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
13 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik