Ökölvívás: Holyfieldet már nem érdekli a bunyó

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 14:21
Hiába mutatott hosszú évek óta hanyatló formát, a korábbi vitathatatlan cirkáló-, és nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfield úgy festett, még az ötödik x felett sem fogja feladni álmát, hogy újra visszaszerezze a nagy szervezetek nehézsúlyú világbajnoki címeit.

A már 50 év felett levő ringlegenda a napokban azonban azt nyilatkozta, beletörődött, hogy eljött az ideje szegre akasztani alaposan leharcolt kesztyűit és úgy véli, többé nem fog bokszolni:

„Már nem igazán gondolok a bunyóra. Úgy vélem, mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor valami másba kell fognia, számomra pedig most jött el a nagy lehetőség, hogy utat mutassak más embereknek, és támogassam őket, hogy egy nap bajnokká váljanak. Egy időben határozott célom volt, hogy ismét nehézsúlyú világbajnok legyek, de ez inkább önzőség volt. Most, hogy a Bajnokok Világ Közösségével dolgozom együtt, itt van számomra a lehetőség, hogy teljesen más módon, de ismét hatással legyek az emberekre. Rájöttem, hogy tényleg sokkal jobb adni, mint kapni. Még mindig érdekel a boksz, mint rajongót, de a valódi bunyót befejeztem” – nyilatkozta Holyfield.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
9 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik