Boksz: Pacquiao a nőverésért is megbüntetné Mayweathert

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 14:51
Freddie Roach edző szerint tanítványa, Manny Pacquiaót a nyilvánvaló sportcélokon kívül egyéb tényezők is motiválják a Floyd Mayweather elleni összecsapás kapcsán, amire a tréner még igyekezett is ráerősíteni a köztudottan mélyen vallásos filippínónál.

„Manny nagyon komolyan harcol a családon belüli erőszak ellen. A Fülöp-szigeteken ennek kiemelt jelentősége van és Manny, mint kongresszusi képviselő, még nagyobb felelősséget visel a témában. Ez nekem is komoly pluszt jelent, hogy tovább tudjam motiválni őt, és mivel még nem is kedveli túlzottan Mayweathert, a gyilkos ösztöne csúcsra jár.”

„Még az is megfordult a fejemben, hogy behívok néhány vegasi zsarut, hogy mondják el, hányszor és miért tartóztatták le Floydot, hogy tovább tüzeljem Mannyt, de aztán úgy döntöttem, ennyire messze mégsem megyek. Úgysem bírja Mayweathert, szóval szerintem rendben vagyunk motiváció terén. Mióta Mannyvel foglalkozom, Mayweather az első bunyós, akit kimondottan nem bír” – mondta Freddie Roach.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
16 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik