Ökölvívás: Shaq feleségével viccelte meg Muhammad Alit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 11:24
Minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb sportolója, Muhammad Ali újabb komoly elismerésben részesült, miután a Sports Illustrated magazin róla nevezte el Sportolói Örökség díját.

A tekintélyes sportlap Ali jelenlétében ünnepélyes keretek között, Louisville-ben jelentette be a díj létrehozását, a bokszoló Joe Frazier elleni harmadik világbajnoki meccsének, a „manilai thriller”-nek a 40 éves évfordulóján. A minden idők egyik legjobb bokszmérkőzésének tartott összecsapást Ali nyerte meg, miután Fraziert edzői már nem engedték ki a sarokból a 15. menetre. „manilai thriller”-nek a 40 éves évfordulóján. A minden idők egyik legjobb bokszmérkőzésének tartott összecsapást Ali nyerte meg, miután Fraziert edzői már nem engedték ki a sarokból a 15. menetre.

Az ünnepségen megjelent többek között a 73 éves, Parkinson-kórban szenvedő bokszoló korábbi nagy ellenfelei közül George Foreman és Larry Holmes is, valamint a korábbi kosarassztár, Shaquille O'Neal.

Ali az eseményen végig napszemüvegben volt és nem beszélt, viszont elmosolyodott, amikor O'Neal megérkezett és viccből leült a felesége helyére.

Az új díjat az kaphatja meg, akinek a sportolói pályafutása nagy hatással volt a világ sportjára, s évtizedeken keresztül sportemberhez méltóan élt és tevékenykedett. Az elismerés minden évben decemberben, a magazin Év sportolója díjával együtt kerül átadásra.

A Sports Illustrated választása nem véletlenül esett az olimpiai és világbajnok Alira, ugyanis a bokszoló 39-szer szerepelt az újság címlapján, ennél többször csak Michael Jordan volt látható az SI borítóján.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
2025.12.27. 15:42

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Ismét Arina Szabalenka lett az év női teniszezője a WTA-nál

Tenisz
2025.12.15. 22:51
Ezek is érdekelhetik