Boksz: eltiltanák az olimpián induló profi világbajnokokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 13:37
Az utóbbi hetekben folyamatosan lehetett olvasni a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) azon tervéről, miszerint az olimpiai játékon profi ökölvívók is helyet kaphatnának. Több sztárbokszoló szeme felcsillant a lehetőség hallatán, ám a WBC szervezet elnöke, Mauricio Sulaiman kategorikusan kijelentette, hogy az a világbajnok vagy top 15-ben rangsorolt bunyós, aki részt vesz az amatőr tornán, azt automatikus kizárással fogják sújtani.
„Bármelyik világbajnok vagy a WBC ranglistáján az első 15-ben rangsorolt bokszoló, aki részt vesz az olimpiai játékokon, automatikus eltiltást kap. Lehetetlen elképzeli, sőt elfogadni olyan mérkőzést, amelyen fizikailag érett, technikailag sokkal képzettebb profi ökölvívó kerül szembe olyan fiatalokkal, akik ennek az útnak csupán az elején járnak. A boksz nem játék. Nem gólokról vagy megszerzett kosarakról szól. Ez kontakt sport és kellően komolyan kell kezelni. Az indok igen egyszerű, hiszen az ellenőröző szervezetek fő feladata mindig az ökölvívók biztonsága és testi épségének megóvása kellene, hogy legyen.”

www.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
3 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
20 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik