Ökölvívás: az asztalt dobáló Chisora nagy csatában kikapott

Vágólapra másolva!
2016.12.11. 14:15
Minden bizonnyal az év nehézsúlyú meccsét produkálta szombat este Manchesterben a brit ökölvívás két fenegyereke, Dillian Whyte (20–1, 15 KO-TKO) és Dereck Chisora (26–7, 18), miután a héten azért került fókuszba kettejük meccse, mert Chisora ráhajította az asztalt Whyte-ra a felvezető sajtótájékoztatón.

Az Anthony Joshua–Eric Molina IBF nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzéssel fémjelzett gálán egy igazi régimódi, adok-kapok csatának lehetett szemtanúja a lelkes közönség, 12 meneten át.

A találkozót a pár évvel idősebb és már többször leírt Chisora kezdte jobban, aki agresszívan lépett fel és végig hátramenetbe kényszerítette az előzetesen esélyesebbnek tartott Whyte-ot. Utóbbi inkább a balegyenesére és kontrákra épített, míg Chisora súlyosabb ütésekkel talált.

A nagy iramú, hullámzó mérkőzésen a rengeteg kiosztott és bekapott jókora pofon ellenére sem történt leütés, bár több alkalommal is bajba kerültek a felek. Chisora az 5. menetben fogta meg komolyabban ellenfelét és keményen megsorozta a köteleknél, ám végül nem volt annyi ereje és energiája, hogy le tudja küldeni. A meccs második felében Whyte tűnt valamivel frissebbnek, de végig veszélyes maradt Chisora is, felváltva szorítva egymást a kötelekhez, méretes ütéseket adva és kapva.

Az utolsó felvonásban, annak ellenére, hogy a két bunyós alig állt a lábán a kimerültségtől, újra nagy ütésváltásokat láthatott a közönség. Anthony Joshua–Eric Molina IBF nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzéssel fémjelzett gálán egy igazi régimódi, adok-kapok csatának lehetett szemtanúja a lelkes közönség, 12 meneten át.

A találkozót a pár évvel idősebb és már többször leírt Chisora kezdte jobban, aki agresszívan lépett fel és végig hátramenetbe kényszerítette az előzetesen esélyesebbnek tartott Whyte-ot. Utóbbi inkább a balegyenesére és kontrákra épített, míg Chisora súlyosabb ütésekkel talált.

A nagy iramú, hullámzó mérkőzésen a rengeteg kiosztott és bekapott jókora pofon ellenére sem történt leütés, bár több alkalommal is bajba kerültek a felek. Chisora az 5. menetben fogta meg komolyabban ellenfelét és keményen megsorozta a köteleknél, ám végül nem volt annyi ereje és energiája, hogy le tudja küldeni. A meccs második felében Whyte tűnt valamivel frissebbnek, de végig veszélyes maradt Chisora is, felváltva szorítva egymást a kötelekhez, méretes ütéseket adva és kapva.

Az utolsó felvonásban, annak ellenére, hogy a két bunyós alig állt a lábán a kimerültségtől, újra nagy ütésváltásokat láthatott a közönség.

Chisora egy csúszástól került padlóra (a bíró természetesen nem számolt rá), Whyte pedig egy óriási luft után pihent meg a köteleken. A 12 menetes ringháború a bíróknak is feladta a leckét, akik közül az egyik Chisorat látta jobbnak (115:114), a másik kettőnél viszont Whyte győzött (115:113, 115:114), így megosztott pontozással őt hirdették ki győztesnek. A mérkőzés a WBC szervezet eliminátora volt, a brit bajnoki cím végül nem került terítékre Chisorának a meccs előtti sajtótájékoztatón tanúsított botrányos magatartása miatt.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17
Ezek is érdekelhetik