Ökölvívás: Bedák Zsolt bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2017.04.27. 11:13
null
Bedák Zsolt (Fotó: NS-archív)
Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Bedák Zsolt profi ökölvívó.

A Felix Promotion csütörtöki sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a 33 éves kispehelysúlyú bokszoló szinte napra pontosan egy esztendeje vívta utolsó mérkőzését, amikor a Fülöp-szigeteki Cebu Cityben kikapott Nonito Donaire-től. Hazatérése óta inkább a vállalkozása sikeréért dolgozott, ez háttérbe szorította élsportolói pályafutását, ezért várható volt, hogy idővel hivatalosan is bejelenti visszavonulását.

„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen a magánéletem és a sportkarrierem is remekül alakult. Egy kicsit elfáradtam, nem esik már olyan jól az edzés, mint korábban, és a vállalkozásom is egész embert kíván. A kettőt együtt nem lehet százszázalékosan csinálni” – nyilatkozta a kétszeres világbajnoki kihívó, aki többször volt a Boksz Világszervezet (WBO) Európa- és interkontinentális bajnoka.

Hozzátette, szeretett volna még egy meccset vívni, de a válla még mindig nem az igazi, és nem akart gyenge teljesítménnyel búcsúzni.

„Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal” – mondta az Eb-bronzérmes Bedák, aki profiként 25 győzelmet aratott és két vereséget szenvedett. Ünnepélyes búcsúztatása a Felix Promotion következő gáláján, június 10-én lesz.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
7 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik