Ökölvívás: Pacquiao is reagált Mayweather japán meccsére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.02. 21:00
Mint arról beszámoltunk, finoman szólva komolytalanra sikeredett Floyd Mayweather visszatérése, az amerikai ökölvívó ugyanis alig több mint két perc alatt kiütötte ellenfelét a Japánban rendezett gálameccsen. A haknira Conor McGregor mellett Manny Pacquiao is a közösségi médiában reagált.

A japán gáláról sokat elmond, hogy Mayweather – aki saját bevallása szerint edzés nélkül lépett ringbe – nagyjából egy percig vette komolyan a meccset, ennyi idő alatt pedig háromszor küldte földre ellenfelét, a találkozónak pedig úgy lett vége, hogy a kick-boxos, mindössze 20 éves Naszukava Tensin edzője bedobta a törölközőt. japán gáláról sokat elmond, hogy Mayweather – aki saját bevallása szerint edzés nélkül lépett ringbe – nagyjából egy percig vette komolyan a meccset, ennyi idő alatt pedig háromszor küldte földre ellenfelét, a találkozónak pedig úgy lett vége, hogy a kick-boxos, mindössze 20 éves Naszukava Tensin edzője bedobta a törölközőt.

Az összecsapást természetesen Conor McGregor sem hagyhatta szó nélkül, mellette pedig a Fülöp-szigeteki legenda is reagált a történtekre…

„Íme, egy korai újévi fogadalom! Csak olyan ellenfelekkel fogok harcolni, akik tapasztaltak, és legalább akkorák, vagy nagyobbak, mint én” – írta szinte közvetlenül a meccs után Manny Pacquiao a Twitterre.

Manny Pacquiao on Twitter

Here is an early New Year's resolution. To continue to only fight experienced opponents who are my size or bigger. @PBC @TGBPromotions @SHOSports @ShowtimeBoxing @MGMGrandGarden @AXS #PacquiaoBroner



Mint ismert, 2015-ben egyszer már összecsapott a két szupersztár, a mérkőzés Mayweather egyhangú pontozásos győzelmével ért véget.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
6 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik