Ökölvívás: Balzsay Károly másodszor is legyőzte a rákot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.20. 09:56
null
Balzsay Károly júniusban állt ismét munkába (Fotó: Nemzeti Sport)
Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya másodszor is legyőzte a rákot. A profi világbajnok a 24.hu oldalnak beszélt a betegségéről.

A betegségen 2014-ben már egyszer áteső 40 éves Balzsay elmondta, 2018 elején jelentkezett nála a kór újabb jele, s bár decemberig elsősorban a munkával foglalkozott, a kezelést nem halogathatta tovább.

„Ezúttal csak két kemoterápiás kezelést kaptam. A 2014-essel ellentétben azonban olyat, ami egyenként háromhetes bennfekvéssel járt. Egy hétig folyamatosan csöpög beléd az anyag, a sokkot utána két hétig piheni a szervezet. Mindezt úgy, hogy az elején 0–24-ben be vagy kötve, és bár van egy fél steril szobád tévével, vécével, ahol tudsz mozogni, mégis úgy érzed, láncra, pórázra vagy kötve. Ez a létező legrosszabb” – idézi a 24.hu cikke Balzsayt, aki ezután átesett a csontvelő-átültetésen.

A gyógyulási folyamat mellett a nyár elején állt ismét munkába, s most úgy tűnik, ismét jobban van, minden rendben. A helyzet ugyanaz, mint 2014-ben: gyógyultnak csak akkor mondhatják, ha öt évig tünetmentes marad.

„Úgy fogom fel az egészet, hogy a betegségem egy párhuzamos olimpiai ciklus, egy időben két olimpiai felkészülést nyomok. Ha 2024-ben, Párizsban kvalifikálják magukat magyar bokszolók, netán még éremre esélyes is lesz köztük, és emellett 2024 végéig nem jön elő a betegségem, akkor minden oké. Az nekem felér két olimpiai arannyal” – fogalmazott Balzsay Károly.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
5 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
21 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik