Ökölvívás: decemberben lesz az AIBA budapesti rendkívüli kongresszusa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 11:16
Decemberben rendezik a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) budapesti rendkívüli kongresszusát.

Az eredeti időpont március 20-a lett volna, de ezt előbb június 20-ra módosították a koronavírus-járványban hozott korlátozó intézkedések miatt, majd a szervezet végrehajtó bizottsága – az olimpiai spotágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportál értesülése szerint – a december 12-13-i időpontot jelölte ki, a helyszín pedig a magyar főváros marad.

A közgyűlésen a küldöttek szavaznak az alapszabályról, melynek megváltoztatásával a hosszú ideje pénzügyi és vezetési válsággal küzdő AIBA visszanyerheti korábbi státusát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, illetve elnökválasztásra is sor kerül. A NOB tavaly júniusban függesztette fel az ökölvívó-szövetség tagságát.

A jelenlegi vezető, Mohamed Moustahsane mandátuma, ideiglenes megbízatása, egy évvel az után, hogy a lemondott Gafur Rahimov helyére megválasztották, március 29-én lejárt. A marokkói elnök hivatali idejét időközben a végrehajtó bizottság meghosszabbította, hogy az elhalasztott közgyűlésig folytathassa munkáját.

A vezető testület bízik benne, hogy az alapszabály-módosítást jóváhagyja a kongresszus, ezzel nagy lépést tennének a NOB-tagság visszanyerése felé.

Az AIBA átmenetileg olyannyira kikerült az olimpiai mozgalomból, hogy nem vehetett részt a tokiói játékokra selejtező versenyrendszer kialakításában, és a sportág olimpiai viadalának a lebonyolításába sem szólhat bele. A szövetség státusát a NOB a jövő évre halasztott játékok után vizsgálja felül.

„Bízunk benne, az egészségügyi helyzet lehetővé teszi számunkra, hogy decemberben megtartsuk a rendkívüli kongresszusunkat – mondta Moustahsane. – Az AIBA aktív a reformok kidolgozásában, de nemcsak az alapszabály-változást készíti elő, hanem a versenyek lebonyolítási rendszerét és a versenynaptárt is áttekinti.”

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
11 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik