Ökölvívás: Pribojszki és Gálos is kikapott Párizsban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 20:05
null
Gálos Roland az elődöntőből nem tudott továbblépni (Fotó: Török Attila)
Pribojszki Kata és Gálos Roland is kikapott hétfőn a Párizsban zajló európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán, így előbbi a női 60 kilogrammos súlycsoportban lemaradt a tokiói ötkarikás játékokról, míg utóbbi nem jutott be a férfi 57 kilogrammosok döntőjébe – számolt be róla a Magyar Távirati iroda.

 

Pribojszki szombaton kikapott a török Esra Yildiztől, így nem jutott négy közé, ami pedig tokiói részvételt ért volna. Kapott azonban egy úgynevezett „box-off" pótlehetőséget, amellyel viszont nem tudott élni az Európa-bajnoki ezüstérmes francia Maiva Hamadouche ellen. Bár az első menet még a taktikusan „buldogként előretörő" Hamadouche a folytatásban felmorzsolta a magyar ellenállását. Pribojszki egyre kevésbé bírta tartani a nála valamivel alacsonyabb francia tempóját, és miután a második, majd a harmadik menetben is rászámoltak, végül egyhangú pontozással kikapott – írta az MTI.

A már biztos tokiói induló Gálos Roland az elődöntőben a francia Samuel Kistohurry ellen lépett szorítóba, és maradt alul küzdelmes adok-kapok végén egyhangú pontozással. A magyar bokszoló – akinek a ranglista, így az ötkarikás kiemelés szempontjából volt fontos a torna – vasárnap a nyolc között fölényes győzelmet aratott az angol Peter McGrail felett.

Legfrissebb hírek

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
56 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
14 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik