Ökölvívás: Manny Pacquiao már az idén visszatérne a ringbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.01.05. 18:47
null
Pacquaio immár politikusi karriert is épít – itt éppen a tavaly április elnöki kampányán látható (Fotó: Getty Images)
Ebben az évben folytathatja bokszpályafutását az exvilágbajnok Manny Pacquiao, aki hivatalosan tavaly szeptemberben visszavonult.

 

A 43 esztendős Fülöp-szigeteki ökölvívó azzal együtt akar újfent a kötelek közé lépni, hogy hazájában politikai pályára lépett, s tagja az ország törvényhozásának. Sportolói karrierje felújításáról képviselője nyilatkozott a TASZSZ-nak.

„Manny gyakran beszél a bokszba való visszatéréséről, jó formában van, edzettsége is rendben. Csak a megfelelő kihívásra van szüksége” – közölte a képviselő a hírügynökséggel.

Pacquiao a múlt évi visszavonulását követően egyszer már ringbe szállt: decemberben egy dél-koreai harcművész és youtuber volt az ellenfél, akit egyhangú pontozással legyőzött a szöuli hatmenetes bemutatómeccsen, bár az ütközet nem lett elkönyvelve hivatalos bokszmérkőzésnek.

A filippinó öklözőt, aki 1995 és 2021 között egyedülálló módon nyolc különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki címet, a sportágtörténészek minden idők egyik legnagyobb profi ökölvívójaként tartják számon. Eddigi meccsmérlegét 72 összecsapás alkotja, 62 győzelmet aratott (39-et kiütéssel), s két döntetlen mellett nyolcszor szenvedett vereséget.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
8 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00
Ezek is érdekelhetik