WBA: nem hibázott a bíró, Uszik megvédte címét

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 11:52
null
Uszik (jobbra) padlóra került, de győzött (Fotó: AFP)
A Boksz Világszövetség (WBA) vizsgálata szerint nem történt bírói hiba Olekszandr Usziknak a Daniel Dubois elleni augusztusi világbajnoki címegyesítő mérkőzésén, így a szervezet hivatalosan elfogadta az ukrán nehézsúlyú sikerével zárult összecsapás eredményét.

 

Az amatőrként olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok Olekszandr Uszik a lengyelországi címmeccs ötödik menetében fogott padlót. A mérkőzésvezető szerint a brit Daniel Dubois övön aluli ütést vitt be Usziknak, ezért több mint négy perc pihenőidőt hagyott a címvédőnek, aki később, a kilencedik menetben kiütötte kihívóját, ezzel megvédte címét.

A meccset követően Dubois ügynöke, Frank Warren fellebbezett a döntés ellen, és szeptemberben a végeredmény törlését, valamint új összecsapás kiírását követelte, mivel szerinte a WBA regionális bajnokának ütése szabályos volt.

„A testület elnöke, Jesper Jensen megállapította, hogy Luis Pabon játékvezető helyes döntést hozott, amikor nem szándékos övön aluli ütést ítélt” – állt a WBA csütörtöki közleményében, mely arra is kitért, hogy Jensen jelentését továbbküldték a nemzetközi döntéshozóknak, akik szintén nem találtak hibát a bíráskodásban.

Uszik legközelebb Szaúd-Arábiában lép szorítóba a brit Tyson Fury ellen. Az Uszik–Fury csata 1999 óta az első nehézsúlyú mérkőzés lesz, melyen a „vitathatatlan” bajnoki cím a tét, azaz a győztes valamennyi nagy szövetség (WBA, WBC, WBO, IBF) övét megkaparintja. Legutóbb, 24 évvel ezelőtt a brit Lennox Lewis nyerte el a vitathatatlan címet, miután legyőzte az amerikai Evander Holyfieldet.

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
7 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
Tegnap, 17:15

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
Tegnap, 11:57

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38
Ezek is érdekelhetik