A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

2025.03.17. 13:42
A NOB javasolta az ökölvívást az olimpiai programba (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete hétfői ülésén javasolta, hogy az ökölvívás szerepeljen a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok programjában.

A NOB-nak huzamos ideje ellenséges a viszonya a 2020 decembere óta az orosz Umar Kremljov által vezetett Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel (IBA), amelyet – mielőtt 2023 júniusában kizárta volna az olimpiai mozgalomból – megfosztott az olimpiai bokszversenyek szervezésétől, saját hatáskörben bonyolította le a tokiói és a tavalyi párizsi ötkarikás játékok boksztornáját, egyúttal kilátásba helyezve, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában már nem is fog helyet kapni a sportág. Az előzetes műsorban nem is szerepelt, és a sorsa kérdéses is maradt, miután 2023 őszén nem kapta meg a vb és a közgyűlés támogatását.

Fordulatot hozott a World Boxing (WB) megalakulása. Az új szervezethez már csatlakozott a feltételként megszabott 75 tagszövetség, köztük a magyar, a NOB pedig február végén előzetesen elismerte az új világszövetséget. A WB várhatóan a héten Olümpiában sorra kerülő 144. NOB-kongresszuson kapja meg a teljes körű státuszt. Ezzel megoldódhat az ökölvívás helyzete is a soron következő olimpiát illetően.

 

 

Legfrissebb hírek

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Megérkezett Szenegálba az ifjúsági olimpia lángja

Egyéb egyéni
2026.09.13. 13:00

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21