Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

„Már magyar vagyok” – mondta egy nappal az elődöntője előtt a 80 kilós Akilov Pilip, aki külön kérte, hogy hagyjuk már ezt a honosításosdit, számára mi sem természetesebb, mint hogy piros-fehér-zöldben bokszol, annyit köszönhet Magyarországnak.

Mostantól ez fordítva is így van. Mert hiába vágott neki mindent elsöprő lendülettel a sportág hazai újjáépítésének az anno a ringben amatőrként és profiként az összes létező címet megnyerő Kovács István tavaly novemberben, hiába csatlakoztunk az új világszövetséghez, lett új név, logó és székház, külföldi szövetségi kapitány, központi edzőtáborok és nemzetközi versenyek sora, szekérderéknyi szponzor a piacról, jelentős sportdiplomáciai sikerek és tényleg lenyűgöző centenáriumi ünnepség a Hősök terén, mindenki tudta – Kokó a legjobban –, hogy ez mit sem ér, ha e mellé nem társul eredmény.

Most az is társult. Káté Gyula 2009-ben, a nőknél Nagy Tímea 2012-ben állt legutóbb világbajnoki dobogón. A ragyogóan bokszoló Akilov jóvoltából az elmúlt másfél évtized eredménytelensége miatt érzett fájdalom sokat enyhült, és ha a sportág másik hazai zászlóvivőjét, az amúgy is rettenetes sorsolású Hámori Lucát nem intik meg a kazah sztár, Aida Abikejeva ellen a nyitó fordulóban, ki tudja, Nagy Tímea 13 évvel ezelőtti érmét még kellene-e citálnunk.

Az idén novemberben U23-as Eb-t rendezünk, jövőre senki se lepődjön meg, ha felnőtt Európa-bajnokságot, miközben nyakunkon a World Boxing idei tisztújítása, és oda sem csupán nézelődni meg szavazni megy a magyar delegáció.

A NOB által az év elején elismert világszervezet emlékezetes világbajnokságot rendezett Liverpoolban. Mivel a sportág ott maradt az olimpiai programban, a nagy boksznemzetek már mind csatlakoztak a WB-hez, nem véletlen, hogy az üzbégek és a kazahok uralták a mögöttünk lévő másfél hetet is, ahogyan az előző érában az IBA versenyeit is.

A sportág látványos hazai ráncfelvarrása közepette bízzunk benne, hogy a Bp. Honvéd színeiben bunyózó Akilov érmére néhány éven belül mi is mindössze egy (igaz, jelentős) állomásként tekintünk. Amolyan eredményességi esernyőként, mert a most a mély vízbe dobott fiatalok tudnak majd annyit, hogy Los Angelesben már egy újabb, a mostaninál is nagyobb mérföldkőhöz érjenek.

És Erdei Zsolt sydney-i bronzérme után 28 évvel ismét magyar bunyós álljon az olimpiai dobogón.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!