Javított az Inter

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2005.09.18. 00:00
Címkék
Szombaton délután a Parma- Empoli összecsapással kezdődött meg a Serie A 3. fordulója. Két játéknap után a hazaiaknak egy pontjuk volt, a sereghajtó vendégeknek annyi sem, úgyhogy el lehet képzelni, hogy a két gárda milyen elszántan vetette bele magát a csatába.
Az első helyzetet a vendégek dolgozták ki (Almiron lövésébe Paolo Cannavaro vetődött bele), az első gól viszont a hazaiak nevéhez fűződött: Cannavaro beadását követően Bernardo Corradi lerázta a védőjét és a kapuba helyezett. Az előző idényben a Valenciát szolgáló csatárnak ez volt az első gólja az új évadban.

A folytatásban is a Parma játszott jobban, de újabb gól már nem született, részben azért sem, mert a hazaiaktól a 64. percben Pisanu a kapufát találta el.

Martins lôtte az Inter vezetô gólját
Martins lôtte az Inter vezetô gólját
Martins lôtte az Inter vezetô gólját
"Az Empolival már az Olasz Kupában is találkoztunk, akkor is nagy csatát vívtunk, és nem volt ez másként most sem. Örülök a győzelmünknek, mert nemcsak nyertünk, hanem jól is játszottunk" - értékelt Mario Beretta, a Parma edzője.

A parmai meccs befejezése után fél órával kezdődött el a nap másik A-ligás találkozója, az Internazionale-Lecce összecsapás, amelyen Roberto Mancini, a hazaiak edzője Julio César - Zé Maria, Materazzi, Córdoba, Favalli - Figo, Verón, Cambiasso, D. Sztankovics - Adriano, Martins összeállításban küldte pályára embereit. A gárda sokat nem vacakolt a meccs eldöntésével, még fél óra sem telt el, amikor az Inter Martins pimasz emelésével és Sztankovics mázlista találatával kétgólos előnyre tett szert. Ezt aztán röviddel a lefújás előtt Cruz megtoldotta még egygyel, és az Internazionalénak sikerült feledtetnie a szurkolóival a múlt heti, Palermo elleni idegenbeli kudarcot.

A vasárnapi folytatásból kiemelkedik a Fiorentina-Udinese és a Sampdoria-Milan csata, míg a listavezető Juventus az Ascolit fogadja, a Roma pedig (a sérült Cassano nélkül) a Livorno vendége lesz.

A-liga - 3. forduló, szombati mérkőzések
Internazionale-Lecce 3-0 (Martins 25., D. Sztankovics 29., J. Cruz 84.)
Parma-Empoli 1-0 (Corradi 17.)
A többi találkozót ma játsszák.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
39 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2 órája
Ezek is érdekelhetik