Serie A: Donadoni lemondott

Halász IstvánHalász István
Vágólapra másolva!
2006.02.07. 14:24
Címkék
A hétvégi Messina elleni otthoni bajnokit követően a Livorno elnöke, Aldo Spinelli nyíltan egy televíziós műsorban bírálta a csapat edzőjét, Roberto Donadonit (képünkön), és kilátásba helyezte eltávolítását. A tréner azonban megelőzte elnökét és azonnali hatállyal lemondott.
Korábban Spinelli a szerdai Ascoli elleni mérkőzésig ultimátumot adott Donadoninak, aki azonban nem kért ebből.

A hazai együttesnek kétgólos előnyt sikerült elherdálnia a szicíliai gárda ellen, és 2-2-es döntetlent értek el a 15. helyen álló csapat ellen.

A klubelnök kirohanása érthetetlen, hiszen a Livorno éves költségvetése az egyik legkisebb a ligában, ennek ellenére jelenleg az UEFA kupát érő 6. helyen állnak.

A bravúros helyezés kivívásában nagy szerepe van a játékosként válogatottságig vivő Donadoninak is, hiszen a tavalyi gólkirályon, Cristiano Lucarellin kívül egyetlen sztár sem kergeti a labdát a bravúrosan szereplő gárdában.

Olasz lapértesülések szerint a rutinos Carlo Mazzone ülhet le az idei meglepetés csapat kispadjára.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
17 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
41 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
43 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
44 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik